Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 10. szám - Bogdán László: Csáth Géza hajnalai (versciklus)
zavarja, hogy nem látja csupán érzi - Thanatosz jön felmagasodik, int - amint munkáját sikerrel bevégzi. Nem is láthatja, előrehajol, távoli mezőn bolyong valahol, vad hajzuhatag örvénylik, takarja és feje mellett felrobban a nap, lehet nem is kell egy újabb adag, de mégis milyen, milyen most az arca ? VIII. „Moziba viszlek - dönti el Csáth bugyit ne húzzál, régen tervezem ha megunom majd Zoro küzdelmeit, eltévedhet majd combod közt kezem. ” Olga mosolyog. Fehér ruhájában nevető bakfis. Mint egy szűz, olyan. Setét páholy mélyén Csáth ölébe ül, nadrágját gombolja és boldogan nyársalja fel magát. 0 nem erre gondolt - így Csáth - de már nincsen merre menekülnie. És nem s akar. „A torkomig ér!” - zihál a leányka. „Ne siess! - int Csáth Éroszra várva téged a moziterem se zavar?!” IX. IX. Novellán töpreng. Legyen „Souvenir”! A vásznon ölnek. Csáthoz simulva, boldogan piheg, dorombol, csacsog, éldeleg a kielégült Olga. Hirtelen felrezzen. Rosszat álmodott ? Csáth védőn, óvón magához szorítja. Maga sem tudja mért. Nem „erre” gondolt, nedves bozontba téved gyűrűsujja, aztán a mutató és a nagyujj is. „Isten vagy, de hagyd, jussak szóhoz én is!” Liheg fülébe éledezve Olga. És megmarkolja merev fétisét, Csáth úgy érzi, hogy rászakad az ég. A lányka kuncog. Tudja mi a dolga.
