Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 9. szám - Nagy Gábor: Baka István hosszúversei
lotti máglyákon túl nyilvánvaló az utalás a koncentrációs táborokban elpusztított milliókra. Tény, hogy a vers Ady-idézetek révén is megeleveníti Ady alakját. Találó a megállapítás, amely az Emlékezés egy nyár éjszakára című versen túl kapcsolatba hozza Baka művét Az eltévedt lovassal és az E nagy tivornyán című verssel.12 Az utóbbi látomása mind hangütésében, mind motivikusan rokon Baka versével. Második versszaka mintha a Háborús téli éjszaka nyitóképének elődje volna: „Véres bor koponyapohárban, / Hajtasd föl, Világ, idd ki fenékig”. Az eltévedt lovas lovasa pedig a Bakavers szövegterében is ott bolyong: „Ver még a szívem, / patkók csattognak benne, hóviharral / küszködik egy lovas. // Hová fut?” - olvashatjuk a IX-es tételben. Az I-es tétel fabula-parafrázisát, a tücsök és a hangya meséjének újraértelmezését is könnyedén beilleszthetnénk a Herkulest, Tökmag Jankókat és más mesei alakokat idéző Ady-versek világába. (Tény azonban, hogy e parafrázis átirata felidézheti Hajnóczy Péter mese-átiratát is.) A Háborús téli éjszaka szövegtere mégis túlmutat Ady korán. Példa erre a Szilágyi Domokos-idézet, de ilyennek tekinthetjük a Nagy László Föltámadt piros csizma című versét megidéző motívumot is. „Piros csizmákban mégis, mintha szívek / kelnének lábra, indulok már. / (Piros csizmáid, mint két vérező seb, / nem hiszem, hogy messzire jutnánk(„ - zárul a II. (Dal). A Nagy László-vers motívuma - „föltámadt piros csizma” - Petőfi metaforája, mint erre a vers mottója is utal: „Petőfi Sándor születésnapjára”. így viszont Baka István hosszúverse Ady mellé idézi Petőfi alakját is, sőt Nagy Lászlóét is. Ha e transztextuális eljárások funkcióit vizsgáljuk, tikkor a túl kizárólagos értelmezést, miszerint e hosszúvers Ady monológja, elvethetjük; sokkal inkább egy olyan fiktív lírai én beszédének tekinthetjük a szöveget, aki magában egyesíti Petőfi, Ady és Nagy László alakját. Mindazt, ami hármukban közös: a költészet küldetéses szerepében való hitet; a magyarság megvallásának megőrzésének elsődleges célul tűzését; a hajlíthatatlan morális tartás eszményét, az „utolsó magyar” metaforikus felfogásában rejlő helytállás igényét és az áldozatkészségig hű szolgálatot. Nem zárható ki persze az az értelmezés sem, amelyik továbbra is fenntartja, hogy a páratlan tételek fiktív Ady-monológok, míg a páros tételek a századelő mint csomópont körüli előre-hátra mozgással létrejövő fiktív hozzáírások Ady sorsához, beleírá- sok Ady vívódásába. Mégis valószínűbbnek és termékenyebbnek látszik az az értelmezés, amely nem konkretizálja a beszélőt, csupán körvonalait határozza meg.13 Mítosz és történelem. A nemzet apokalipszisa Nagy László mitologikus költői létvízióiban „mindig fontos szerepet kap - az összegző számvetés igényében - a történelmi szemlélet és a mitologikus látásmód összefüggése”.14 Hasonló igény eredményének tekinthetjük Baka István két hosszúversét is. Ám míg Nagy László elsősorban a folklór - Weöres Sándor pedig a keleti mítoszok - élményköréhez nyúl vissza, Baka a történelmi látásmódot a Háborús téli éjszakában a kereszténység képzetkörével kapcsolja össze. Az újszövetségi motívumkörhöz azonban további mítoszok kapcsolódnak. Rendkívül összetett kép az első tétel látomássá nagyított „vérfá”-ja: Különös éjszaka ez, didergek a holdnak mindenen átható röntgenfényében állva, áttetszik benne húsom, csontjaimnak se látszik, csak az árnya, de véremen megtörik, nem hatolhat 76
