Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 9. szám - Nagy Gábor: Baka István hosszúversei
E szakasz a természeti-táji rekvizitumok és társadalmi-emberi-tárgyi világ összekapcsolásával építkezik. A következő szakasz e metaforikus síkokon annyit módosít, hogy az emberi-tárgyi sík ünnephez, esküvőhöz kötődő elemeit a gyászhoz, temetéshez kapcsolódó képzetekkel cseréli fel: Fölfejted szép leány belőle varrhatsz majd halotti lepelt a súlyos koporsófödélre csillaggal íratik neved ne lépj rá szép leány a tóra csalás a hold-ösvény csalás Az ismétlések hálója távolibb szerkezeti egységeket is összetart. A nyitó kép - „Hold ezüst útja a tavon / ne lépj rá szép leány” - a zárlat utolsó két sora előtt (tehát nem teljesen szimmetrikusan) módosított formában tér vissza: „Hold ezüst útja a tavon / megnyílt alattad szép leány”, tanúsítva a vers eleji figyelmeztetés hiábavalóságát, jelölve egyúttal a történet lineáris előrehaladását. Más motívumok, a zenei ismétlésformákat idézve, változatlan formában és módosult kontextusban térnek vissza. Ilyen ismétlődő szólam a „ne zörögj mákgubó a szélben” - kezdetű szövegdarab, amelynek egyes sorai változatlanul, de más sorrendben térnek vissza a vers második felében. A szeretőket egymástól elválasztó motívum rajtuk kívül létező, megváltoztathatatlan objektív tény: csak a vers második felében találhatunk erre utalást, jellemzően metaforikus képbe rejtve: ne zörög mákgubó a szélben hívó hangját nem hallani határok fűrészfogain lépkedve is megtérek hozzá népeket földhöz szögező esőben visszatérek hozzá Charonnak szemem garasával fizetve bár átkelek hozzá A hatalmi szempontokat érvényesítő határmódosítások népeket-egzisztenciákat megosztó, szétválasztó, megnyomorító hatásáról van szó itt, mintegy váratlanul, új elemként jelenik meg az elsődlegesen tájlírai elemekből építkező versben a történelem, a társadalom életébe fölülről beavatkozó hatalmi szféra. A Trauermarschban a metaforika már a természeti-társadalmi létszféra szimbiózisát hozza létre: „a szénaboglyák - kiscselédek / befülledt dunyhái”, „rulettgolyó-hold körbefutja / az eget, csillagzsetonok / gyűlnek”, „a hölgyek arcán / gyászfátyol- napfogyatkozás” stb. Egyes motívumok - gyász, hold, trombita, szerencsejáték - mintegy hálót képezve borulnak a szövegre. Olyan ajzott, feszültségteli ritmikát hoznak létre ezáltal, ami a felsorolások dinamizálta szöveg lendületét tovább fokozza: az olvasó mintha körhintában ülne, mikor a verset olvassa. E két vers már a hosszúvers bizonyos jellemző jegyeit hordozza magán. Metaforikus ismétlésszerkezetük révén a líraiság dominál, független attól, hogy epikai magból sarjadtak-e. Egyfajta fokozatosságot képezve vezetnek el a Háborús téli éjszakáig, amelynek mind kompozíciója, mind ritmikája összetettebb; szintetikus, összefoglaló igénye a (fél)hosszúversek jellemző sajátsága. A kilenc részből álló költemény alapvetően lírai fogantatású vers, ám egyes tételeinek epikai vagy drámai elemei is szembeötlőek. A vers menetére a megszakításokkal előrehaladás jellemző. A páratlan tételek egy epikai történéssor és a hozzájuk fűződő 74
