Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 9. szám - Balázs Imre József: Hervay Gizella és a Canon típusú fénymásoló

modor egyezését az illető szerzőkkel véletlennek vélem, ösztönösen párhuzamos törekvés eredményének - ami engem zavar, az nem is eredmény (a hasonlóság), hanem éppen a párhuzamos törekvés”.6 A Visszhang című vers lenne ennek a törekvésnek az egyik példája: „Hova hull a visszhang / a kútból? // fejed fölött / a fekete Nap. // Hajnalodik / idebenn”. A „költőnőként” írott versek - a Túl sokat álmodunk, az Apokrif, a Hétfő, kedd, szerda... - talán azért tűnhetnek „másnak” Fábián Sándor számára, mert képeikben feltűnnek a tűk, cérnák, térítők, konyharuhák, illetve a vi- selősség. Vagyis: az anyaság, a nő teste, illetve az asszonyra általában (hagyományosan) jellemző cselekvések, tárgyak - ezeknek a jelenléte a versben - hordoznák ebben az esetben a nőiséget.

Egy olyan olvasási módról van szó tehát, amelyik azt szűri ki a szövegből, ami a nőre mint ismerős, történelmietlen (mert időtlenül jellemzőnek tartott tárgyaival, cselekvéseivel azonosnak tételezett) identitású személyre jellemző. Ami a legproblematikusabb ezzel az olvasási móddal kapcsolatban, az egyrészt önmagába záródása - csak azt találja meg, amit keres, nem érhetik meglepetések -, másrészt pedig rejtett vagy (mint Fábián Sándornál) kevésbé rejtett normativitása. „Egy olyan kritika, mely nem veszi figyelembe azt, hogy a nőket a való élet során érő tapasztalatok csak mértékkel formalizálhatóak, továbbá azt sem, hogy ha léteznek is közös tapasztalatok, azok nem elérhetőek magánvaló dolgokként - semmi nem biztosítja, hogy ezeket mindenki ugyanúgy élje meg -, a tapasztalat tökéletes megragadhatóságának koncepciójához fog eljutni, melynek következménye az autentikusként felismert „női” tapasztalatnak (mint amilyen például a takarítás nyűge) normatívként való szerepeltetése lesz”7 - írja Horváth Györgyi a feminista kritika egyik ágáról, amelynek olvasási stratégiája sok tekintetben emlékeztet a Fábián Sándoréra. Egy bizonyos női pozíciót tételeznek ezek a kritikák, és ebből következően „a tapasztalatok autentikusként való felismerésével ez a koncepció elzárja magát azok megváltoztatásának lehetőségétől”8 - teszi hozzá Horváth Györgyi. Egyfajta esszencializált női- ség ez tehát, amennyiben összemosódik benne az, ami kulturális, illetve „természeti” meghatározottságú. A kulturális produktum, illetve pozíció természetiként (természetesként) van beállítva, ez az a fajta vizsgálódás, ahol a feminista kritika meglepetésekkel, friss szempontokkal differenciálhatja a kulturális látást.

Hogy mennyiben történeti (mennyiben nem esszencializálható) a tapasztalatok által való meghatározottság, azt talán jól érzékelteti egy 1894-es szöveg, amelyet Ignotus Emma álnéven publikált A Hétben, több éves sorozata részeként.9 Ez a körülírás ugyancsak a nőiség kulturális (környezettől, tárgyaktól, mindennapi cselekvésektől való) meghatározottsága mellett érvel, lényegében ugyanúgy történelmietlen módon, mind Fábián Sándor. (Kissé azért óvatosabban: „nekünk, burzsoá asszonyoknak” - mondja.) A történelmi dimenziót az az olvasói pozíció biztosítja, ahonnan a női sorsot reprezentáló cselekvések, személyek némelyike az 1980-as évekbeli jegyzetapparátus ellenére is őrzi idegenségét: „Ismeri ön a szobapucolót, a szakácsnőt, a szobalányt, a franciakisasszonyt, a zongoramestert, a házmestert, a viceházmestert? Ismeri ön a fertályokat, amikor házbért kell fizetni, a nyarat, amikor hurcolkodni kell, s az őszt, amikor be kell ereszteni a padlókat? Ismeri a sarlachot, a difteritiszt, a bárányhimlőt, a rossz iskolai bizonyítványokat, a cuplingert meg a házitanítót? Bizonyára, nagyobbrészt ismeri mindezt. De mellékességeknek ismeri, esetlegességeknek, számba nem jövő kicsiségeknek - nos, tudja-e, hogy ez az élet, legalább nekünk, burzsoá asszonyoknak, ez, és nem azok a lelki konvulziók, amiket maga a regényekből ismer.”10 Az a tapasztalat, ahogy az ismerős szavak az ismeretlenekkel keverednek az Emma-szövegben, maga a nőiség, a tapasztalatok esetlegességével együtt. A női pozíció, és maga a feminitás is történeti produktum - tehát történetileg változik is. És ahogy történetileg esetleges, ugyanúgy individuálisan is jellemzi az esetlegesség. Persze, talán nem ugyanolyan mértékben. Inkább úgy, ahogy a Levél helyett című Hervay-versben mást és mást jelentenek a szavak az egyes szemé67