Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 9. szám - Pomogáts Béla: Erdélyiség és európaiság (Az erdélyiség vonatkozási pontjai)
ső eszmélésétől fogva európai kitekintésre készült, és az irodalom nemzeteket egymáshoz fűző erejében reménykedett. Arra számított, hogy az európai érzés és tudat körében találkozhat a román irodalommal, s ebben a körben újíthatja meg természetszerű egységét az egyetemes magyar művelődéssel. A két világháború közötti évek nemzetiségi életében igen népszerű volt a középeurópai vagy a „páneurópai” gondolat, természetesen nemcsak Erdélyben, hanem az európai értelmiség táboraiban is, mintegy a második világháború után kibontakozó (és most a szemünk láttára megvalósuló) európai egységmozgalom és politikai integráció szellemi előkészítéseként. Mindkét eszme, úgy tetszett, szervesen egészítette ki a transzszilván ideológiát. „Erdély - állapította meg Szentimrei Jenő - nemcsak földrajzi, de igenis gazdasági és politikai egység egyszersmind, amelynek összefüggései nyugatra éppúgy, mint keletre hosszú századok alatt sem tudtak kohéziós erővé izmosodni, s legközelebbi nagyobb egységének éppen ezért nem Romániát s nem is Magyarországot, hanem Közép-Európát, s távolabb: az Európai Egyesült Államokat tudom csak elképzelni.” Paál Árpád pedig a Kiáltó Szobám körvonalazott Magyar Nemzeti Szövetség távlatos célját a Duna menti államok együttműködésének, illetve az európai egységesülésnek a szolgálatában jelölte meg: „A Magyar Nemzeti Szövetség (...) maga előtt láthatja a Duna-menti államok gazdasági egységének a távlatát, s ezen az egységen túl az Európai Egyesült Államok kialakulását is, szóval a világ népei békéjének a legfőbb alakulatát.” Ezeket a vélekedéseket persze a romantikus illúziókon kívül semmi sem támasztotta alá, mégis jelezték a transzszilvánista ideológia európai és egyetemesebb távlatát. Ezt a távlatot kívánta megteremteni a marosvécsi írók köre és az Erdélyi helikon, amelynek programja gyanánt az első szerkesztő, Áprily Lajos az európai igényességet és az egyetemes látóhatár kialakítását jelölte meg: „Erdélyisége világ-figyelő tető, nem szemhatár-szűkítő provincializmus. (...) Várja a források friss erejét, de a távoli torkolatok is fellüktetnek benne.” A regionális irodalom eszméje, elsősorban Kuncz Aladárnál, akinek mint a budapesti Nyugat erdélyi „képviselőjének” igen fontos és tekintélyes szerep jutott a transzszilvánista irodalom megalapozásában, egy korszerűsített európai tájékozódás kiindulása volt. Kuncz a Nyugat mozgalmában indult, a francia irodalom vonzókörében nevelkedett, európai polgárnak tudta magát. A világháború súlyos tapasztalatai nyomán kényszerült szakítani korábbi esztétizmusával, világfías életvitelével. A cselekvő európai humanizmus szószólója lett, elsősorban Romain Rolland és Thomas Mann eszméit követte. A transzszilván regionalizmust úgy tekintette, mint ennek a cselekvő humanizmusnak közép-európai őrhelyét, s az erdélyi irodalomtól azt várta, hogy az országhatárok fölött átívelő európai szellemiség gondozója legyen. „Úgy látszik - jelentette ki -, hogy a végsőkig kiélezett, legtöbbször erőszakoltan összeforrasztott nagy egységekkel szemben a népi és műveltségi részlegességek mindinkább öntudatra ébrednek, s a maguk sajátosságaihoz való visszatérésben az európai kultúra felfrissítését készítik elő.” Kuncz Aladár érdeklődéssel figyelte az Európában kifejlődő regionális és nemzetiségi irodalmakat, az Erdélyi Helikon szerkesztőjeként szervezte meg sorozatos ismertetésüket. így adott képet a folyóirat a katalán, a flamand, a breton, az ír, a szudéta-német, illetve a jiddis kisebbségi irodalmak helyzetéről és fejleményeiről. Kuncz Aladár e regionális és nemzetiségi irodalmakat mintegy műhelynek képzelte el, amelynek vállalnia kell Európa szolgálatát. „Európa - írta Erdély az én hazám - című vallomásos esszéjében - a termékeny, haladó szellemű nagy műveltségi és politikai együttműködéshez csupán magukat szabadon kifejező regionalizmusok útján juthat el. Előbb össze kell törniök a műegységnek a lehető legkisebb darabokra, hogy egy új és összegző szellemi áramlat megcsinálja belőlük a valódi egységet.” Ebben a gondolatban Babits Mihállyal találkozott, aki maga is úgy látta, hogy „a kis irodalmak reménye, hogy fontosat és izgatót mondhassanak ma, amikor a nagyok is alig tudnak ilyet mondani.” Kuncz Aladár Erdélyt vallotta hazájának, ugyanakkor az 63
