Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 9. szám - Bakó Endre: Gulyás Pál, a szatíraköltő
Gulyás szatíra-író kedvének fellángolását és kiteljesedését minden bizonnyal ösztönözte a debreceni diákköltészet hatása is. A főleg 18. és 19. század fordulóján virágzott kéziratos költészet számos furcsaságot, de értéket is napvilágra hozott. Ezek Gulyás diákkorában már nem voltak olyan ismertek és népszerűek, mint Arany János debreceni éveiben, de a hatás az ő nemzedékének tudatosan tájékozódó irodalomkedvelő tagjait még elérte. A Gulyás-költészetben fellelhető reminiszcenciáira Babits is célzott a Tékozló-ról írott kritikájában. A sugallatot kétségtelenné teszi, hogy a Rontó Pál naplójából ciklus első darabja, a Rímkovács című önszatíra, egyértelmű utalás Kovács Józsefre, a gyűjteményirodalom klasszikusára, akit már kortársai „rímkovács”-ként emlegettek. Arany János is megemlékezett róla a Bolond Istók II. énekében, Kovács műasztalosnak nevezvén a „szépen rakott rímei”-ről híres poétát, Csokonai kortársát. Mindezek azonban alkati és irodalmi motivációk. A konkrét ösztönzések közül első helyre Gulyás sok-sok költői kudarca, mellőzöttsége, a Nyugat iránta tanúsított közömbössége, mindennapi életének számos nehézsége kívánkozik. Gulyás Pál a debreceni iparostanonc iskolától kapott fizetéséből képtelen volt egyedül vagy pláne családostól egy mégoly rövid külföldi utazást is tenni, jóllehet több idegen nyelven beszélt. A négytagú család életvitele mindenkor a legszerényebb keretek között maradt, filléres gondok emésztették a 48 kilós „elvont” debreceni költő lelkét. Egy párszáz pengője mindig hiányzott a családi költségvetés egyensúlyához, közben azt tapasztalta, hogy az írói céh jegyzett tagjai, köztük újdonsült barátai, jól fizetett állásokban ülnek, polgári jómódban élnek, külföldre utazgatnak, kézirataikért versengenek a lapok és kiadók, könyveikről hozsánnák íródnak. Ha néha Budapestre vetődött, flancolást tapasztalt, másfelől hízelkedő légkört, lakájszellemet: a műhelyeket nagyhatalmú szerkesztő-diktátorok uralták. O, aki életében nem kapott tehetségéhez méltó feladatot, szerepet, irigykedve látta, hogy Budapesten élő befutott kollégái el vannak halmozva jövedelmező megbízatásokkal, amelyeket gyakran sietve elnagyolnak. Nem a társadalom lényegi ellentmondásai ingerelték elsősorban, hanem az irodalom világának antinómiái, amelyeket hovatovább gyűlöletesnek talált. Egyre-másra születtek szatirikus költeményei. Egy ciklusba rendezett, négytagú összeállítást a Válasz közölt elsőnek Rontó Pál naplójából címen. A jóval bővebb ciklusnak később ugyanezt a címet adta gyűjteményes kötetében. A címválasztást motiválta, hogy saját keresztneve, valamint Gvadányi József hősének, Rontó Pálnak a keresztneve megegyezett, illetve fontos volt a szatirikus elbeszélés hősének beszélő neve. Rontó Pál egy időben a nép meséinek is kedvelt alakja volt. A Válasz jóval később a terjedelmesebb második eresztést Víg magyar Parnasszus címen közölte. E két sorozatban 20 vers jelent meg, Az Alföld csendjében (1943) Rontó Pál naplójából ciklusa 21 darabot tartalmazott, de némileg más összetételben: a Víg magyar Parnasszus több verse kimaradt, helyettük mások olvashatók. A Gulyás Pál válogatott versei (1957) nem tartja meg a költő által szentesített kötet ciklusbeosztását, néhány verset azonban visszahoz, ismét néhányat (érthetetlen módon) elhagy a szatírák közül. A Viharzó diófa (1983) nagyjából az Alföld csendjében tárgyalt ciklusát követi, de nem pontosan: a különösen kompromittáló verseket (Küküllöhöz, a mosolygó poétához, a Végeladás, a Cigányzene) taktikusan elhagyja más jelentéktelenebb darabokkal együtt. Tudunk róla, hogy a sorozatnak még több tagja volt, (eredetileg az Esti kódorgás és a Veres Péter) négyet pedig Sárközi először nem akart közölni, nem tartotta őket sikerűiteknek. Gulyás erre megsértődött, csak egy év múlva engesztelődött meg. Ekkor elküldte „verses kritikáját” (Víg magyar Parnasszus), de közülük Sárközi A reális ember-1 elhagyni javasolta, mert az szerinte mélyen alatta marad a többi színvonalának. Később ugyanezt kérte A klasszikus borotválkozás esetében is. Ezek a versek vagy elvesztek, vagy lappanganak. A közlésre elfogadott költeményeket Sárközi pompásaknak nevezte.1 50
