Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 9. szám - Bakó Endre: Gulyás Pál, a szatíraköltő
Bakó Endre A Gulyás Pál, a szatíraköltő .risztotelész írja a Poétika-ban: „A költészet az egyes költők sajátos jelleme szerint vált szét: a komolyabbak a szép tetteket és a kiváló emberek tetteit utánozták, a közönségesebbek pedig a hitványakét, először költve gúnydalokat... Ezekben a megfelelő versmérték, a iambosz került alkalmazásra; azért nevezik a gúnydalt most is iambosznak...” Bölcselőnk, Homéroszra hivatkozva, megvonta a különbséget a gúnydal és a komédia között. Az előbbi a gáncsoskodást alakítja költőileg, az utóbbi a nevetségest. A nevetséges „fájdalmat és így kárt nem okozó csúfság ”.1 A gúnydal tehát a hitványságot, a silányságot utánozza művészileg, és fájdalmat, kárt okoz. A fenti gondolatokat két okból idézzük. Az egyik a költők jellemére tett megállapítás. Sok igazság rejlik abban, hogy a személyiség szerkezetével, belső alkatával összefüggésben alakul ki az önkifejezés hangneme, az pedig keresi a műfaji kereteket. Gulyás Pál testi-lelki adottságainál fogva predesztinálva volt a gúnyolódásra, a szatirikus versbeszédre. íme, az édesapja, Gulyás István tanár jellemzése fiáról: „... a Pali fiam szemhibája veleszületett baj... Ez maga is elég nagy baj volt ahhoz, hogy a növekvő gyermek lelki egyensúlyát megrendítse. Különben is érzékeny idegzetét aztán súlyos természetű vörhenybetegsége még szenzibilisebbé tette... Excentrikus egyénisége, egzaltált idegzete ugyan sokszor nehézzé teszi a vele való érintkezést, különösen családbelieknek, különösen nekem, de rendkívül finom művészi érzékével, részletekbe hatoló alapos tudásával, beretva-éles logikájával, az átlátszó lelkeket jellemző naivságával mindnyájunkat mégis le tud fegyverezni.”2 Gulyás hektikus, lobbanékony természetét mások is megerősítették. Húga, Gulyás Margit vőlegényéhez, Juhász Gézához írott levelében testvérbátyja fölényes gesztusait emlegeti, „Gulyás-gúnyát (nem gúnyáját!)”. Azt jósolja neki, ha Pestre jut, ő lesz az írás Királya, hozzáteszi: „az mindegy, ha Gúnykirály is, az is Egy!”3 Juhász Géza ugyancsak a húszas évek elején egy levelében dogmatikusnak, fanyarnak ábrázolja majdani sógorát.4 Németh László jóval később izgágának nevezi egy naplójegyzetében, s aligha ferdíti a valóságot.5 De a költő személyiségjegyeihez valóban hozzátartozott a naivitás is! A gúny, az irónia mindenkor a nagy moralisták fegyvere. Azoké, akik minden erkölcsi erőt beleadnak az életjátszmába: a megismerés őszinteségét, a kipróbált igazságosságot, a szárnyaló hitet. Cserébe lelkűk mélyén elvárják, hogy a világ, különösen az őket körülvevő emberek, legyenek fogékonyak a jó szóra. Egyszóval idealisták, akik az eszméktől, erkölcskritikai leckéktől didaktikus eredményeket remélnek. Aisztotelészt azért is idéztük, mert Gulyás Pálnak részben eredeti, részben Németh László által inspirált tájékozódása a görögség-keresés. Egymás kedvéért tanulmányozták a görög irodalmat és kultúrát, e stúdiumok során találtak rá a görög szatírákra. Erről Gulyás így írt Sárközi Györgynek 1935 nyarán: „Egy ciklusom ott hevert Németh Imre postaládájában, a Rontó Pál naplójából második eresztése. Amint olvasom, ez nem kell, mert a műfaj sok bajt okozott. Nem vagyok pletykakedvelő, de lekötelezne, ha szíves volna megírni, miért okozott sok bajt ez a versciklus. Friss levegőt akartam bevinni a Válaszba. Annak idején Németh Lászlóval Aristophanes- szellemű, ilyen dinamikájú szatirikus verseket terveztünk a Válaszba, - nos, az első pisztolylövés megtörtént, sőt a második is. Önön múlik, ez a második pisztolylövés a Válaszban érvényesülhet-é...”6 49
