Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 9. szám - Tandori Dezső: Mi az Utolsó Posta, ha éppen nem az utolsó (Bevezető egy költészetregényhez)

Tandori Dezső Mi az Utolsó Posta, ha épp nem az utolsó? (Bevezető egy költészetregényhez) dolgoztam végig napjaimat. Sosem? Néha. Olykor egy-egy hetet. Sőt, pár hónapot is. De ha összeadjuk... Hagyjuk a számokat, inkább: Céltalanul - vagy céllal - napszám csavarogtam antikváriumok, borozók, ki­állítások során, eljártam festő-jóbarátokhoz, ücsörögtem padokon, újságot, bűnügyi regényt, irodalmi és művészeti folyóiratokat olvastam. De itt mindjárt süllyedni kezdünk a jelen idő légies mocsarába. Sokat abból, amit összehordtam így - verskötetek, bűnügyi regények, folyó­iratok -, „gyakorlatilag” is felhasználtam. Tehát annyit mondhatunk csupán, hogy a ráfordított „termelési idő” jól-rosszul megtérült, (semmi rémüldözés; máris tudnod kell Olvasóm, itt az Időről lesz szó, és az iméntiekkel előkészí­tem a teljes némaságú nagy durranást; majd ez a végén jön), lehetetlen kiszá­mítani, hogy... Álljunk meg. Nemcsak „lehetetlen”. Kiszámítani, hogy mennyibe került, mennyi anyagi és lelki haszna lett, anyagiakat úgy értve most, hogy további lelki„hasznokat” lehessen megalapozni belőle; végeredményben kevesen élnek abból (tényleges csavargók, kereskedők, ilyesmik), hogy a várost járják, besze­reznek (így vagy amúgy), aztán értékesítik leleteiket. Nem. Jószerén minden öt ismerősöm, haverom, barátom, kollegám stb. kö­zül négy megemlíti anyagi nyavalyáit. Magam is négybe tartozom. De ez rém összetett. Muszáj, de szabad-e (ilyesmikről beszélni). Nagyon kiszalad (a szá­jon). Mint amikor valami beszalad (a test alsóbb végén). Az ember kifakad. Mint kőforgató madár, ezeket a dolgokat forgatja. Mondok rá példákat. Közbe­vetve azonban: ki lenne olyan bolond, hogy egy annak idején újdonat is legföl­jebb harminchét forintos, antikvárként húsz forintos könyv hasznát kezdje elemezni, ilyesképp: Kapásból fordítottam napokon át a konyhában, asztal mellett etc. a J. Dickson Carr regényeket a feleségemnek, tessék, az idő eltöltése; folytatás, hogy ennek ellenére olykor (sokszor?) megharagudott rá, én rá, Carr nem ho­zott eszményi állapotokat, a kőforgatás, a dédelgetés semmi formája nem hoz­hat alapállagokkal ellentéteseket. Az emberi együttlét már csak ilyen. Kinél kevésbé, kinél jobban (rosszabbul). Hogy hagyományos detektívregényeket szerettem, nem tett kedveltebbé kollégáim oly körében, akik „hagyományosab­bak” (mihez képest?), s akik „mást vártak volna tőlem”. Hiába imádtam dolga­ikat. Mást, még többet, magukfélébbeket vártak volna. Tehát Carrnak, a felol­vasásoknak nem volt ily abszolút haszna. Sőt, úgy sem, hogy netán megtanul­25

Next

/
Oldalképek
Tartalom