Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 9. szám - Balogh Tamás: Radvánszky Olivér a vonaton
verzió mindenkiben van, nem? - kiment a folyosóra és rágyújtott. Ez mind nagyon csúnya, de fog-e már történni valami, kérdezte az egyik állomástól. Nem történt. Ez egy ilyen hót unalmas út volt, bocs, hogy elmondtam. A hallgatást még tanulnom kell. Radvánszky Olivér III. Resti-mese- Igazad van - szól Zopán.- Miben?- Hát hogy a hallgatást tanulnod kell. Olivér elvigyorodott. Nem szólt semmit, csak ült a pádon. Nem gondolt arra, hogy itt régebben még azok a hagyományos presszó-asztalok és székek voltak, azok a négyzet alakúak, a maguk famintázatú műanyag lapjukkal és kopott kárpitú székeikkel, és csak most, mikor tulajdonost cserélt az üzemegység, akkor lett ilyen igazi-fa bútorzat. Ha erre gondolt volna, biztosan az is eszébe jut, hogy azért annak is volt előnye: az olyan asztalokra lett kitalálva a „terület”: egy négyzetméternyi ital. Emberek jöttek-mentek körülöttük, a Resti közönsége lassan kicserélődött. Egyszer Zopán is magára hagyta Olivért, aki az alkalmat kihasználva, gyorsan hozott még két sört, hogy legyen is kis meglepetés, ha a másik kisdolgát végezve visszajön. De meglepetés nem lett, mivel Zopán ugyanolyan jól tudta, hogy az asztalon lesz a friss nedű, mint ahogy Olivér is tudta, hogy Zopán tudja. Játék volt tehát csak az egész, színjáték, hogy valamivel agyonüssék az időt. No meg persze néhány májsejtet.- Nem akartam szépen írni - kezdett bele Olivér pár korty után, egy éppen meggyújtott cigi első slukkját kifújva. - Úgy akartam, amilyen volt. Unalmasan, szárazán, hogy semmi sem történik. Miután átszálltam, nem történt semmi; pedig nem egy ismerős szokott ezzel a vonattal jönni. De most nem. Csak a két lotyó, a jófenekű-kislábú meg a mindene-festett. Akkor lett jobb, amikor leszálltak, én meg gyorsan lefirkáltam ezt a két oldalt a jegyzetfüzetembe. De még most is unatkozom tőlük. Ültek tovább, olvasgattak, képeket nézegettek, majd egy hangot hallottak az asztal mellől:- Jóestét kívánok az uraknak. Hová, hová?- Sehová. Csak ülünk itt. Foglalj helyet te is. Mit iszol?- VBK-t.- Jó, hozom - állt fel Olivér, és elindult a pult felé, hogy kikérje, kifizesse és kivigye Johanna italát. Emlékeznek még erre a lányra? O az, akihez Olivér - miután órákig hiába várta otthon - egy éjszakai kaland során becsöngetett, aztán el lett küldve. Mármint Olivér. Es Johanna az a lány is, akin barátja úgy állt bosszút a szakítás miatt, hogy más nővel csókolózott. Akkor még csak „kis- szakítás” volt ez, volt már rá példa elég, Olivér azonban tudta - vagyis inkább előrelátható érdekei miatt még inkább remélte, hogy ez a mostani, amikor Johanna ott ül Zopán mellett a „kapcsolat-vége”-tudattal, ez végleges. Illetve, ki tudja? Végleges, végtelen, soha, mindig, igen, nem - olyan hülye szavak. 18
