Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 9. szám - Balogh Tamás: Radvánszky Olivér a vonaton
Erről ennyit, nem akarok belemagyarázni semmit, mert minden belemagya- rázás hülyeség, ezt ti is tudjátok. Azt érezni kellett. Fura dolgok történnek még ebben a XX. században is. Aztán úgy adódott, hogy barátom fotó- és festménykiállítását - ahol a hölgyek fügét, az urak Mogyorós Classic Flipset fogyaszthatnak a borhoz - nekem kellett megnyitnom. Most. A harmadik mosoly: hogy milyen könnyű dolga is volt: csak fogta egyik kedvenc szereplőjét, egy-két közeli emléket, egy kis fikciót és egy utolsó mondatot, amely elhangzásának pillanatában lekapcsolta a teremben a villanyt. Ez volt a megnyitó. Aztán pedig meglátogatták ugyanazt a két kocsmát, amit előző nap. Ezek után ült Radvánszky Olivér a vonaton, mert bár még nem mondtam, de végig tudtam, hogy Olivér egy vonaton ül és várja, hogy az elinduljon, de ez a várás láthatatlan dolog (feltéve, ha az ember nem néz félpercenként az órájára; de ebben az esetben könnyű dolgunk van: Olivérnek sohasem volt karon viselhető órája), éppolyan láthatatlan, mint mondjuk a gondolkodás (feltéve, ha az ember nem ráncolja össze tíz másodpercenként a homlokát; de ebben az esetben könnyű dolgunk van, mert az elbeszélőnek sem volt soha karon viselhető órája, így nem tudja mérni Olivér reakcióit), és mivel nem látjuk, hogy mit csinál, nyugodtan kijelenthetjük: Olivér nem csinál semmi láthatót. A vonat eme fejtegetés közben pedig nemcsak elindult Szeged-Nagyállomásról, de meg is érkezett Rókusra, és Olivér meglátott egy olyan embert a peronon, akivel még soha nem találkozott: egy szellemi fogyatékost. Látni látott már, de még nem beszélgettek, együtt még nem utaztak, de ha hinni lehet az elképzelésnek, ebben a szövegben fognak. De pszt, máris lelőttem egy fordulatot. Bocs. A hallgatást még tanulnom kell. De mielőtt elhallgatok, és nem lesz több metanarráció, most gyorsan észreveszem a cím fölé szorgosan odaírt „(egyszerűen elbeszélve) ”-t, hát stílust váltok. Ki találja ki, hogy milyen lesz az új? A nyertes díja a megfejtés: egyszerű. Másfelé nézett, megpróbálta gyorsan másfelé irányítani a gondolatait is. Bármerre, csak ne az adott helyzetre: nem akart kényelmetlen, ismeretlen agyi szituációba kerülni. Védekezni kell. Rájött, legkönnyebb megmaradni ugyanannál a témánál, az emlékeknél. Hiszen nekik volt még egy „közös” kiállításuk... Csüccs Látjátok feleim szümtükkel, ez egy kiállítás. EZ viszont nem egy kiállításmegnyitó. Pedig annak indult; aztán amikor megérkezett, már csak plem-plem. Ez most itt van - vagy mi vagyunk ott? De hol? Hogy hívják azt a helyet, ahol vagyunk? Ártér? Miér’? Art-ér, azé’! Pompásan sétálunk. Szeretünk sétálni, hiszen sétálni jó. Itt, ott, amott, ezeken a napokon, de AZOKON a napokon is. Következtetés: sétálni mindenhol és mindenkor pompás élvezet. 14
