Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 9. szám - Bogdán László: A tükörlidérc
mindig is nagyrabecsült Lovecraftnak ajánlott novellájában nem jeleníti meg az ismeretlen szörnyet(!) Meg sem próbálja leírni. Mindig pontosan tudta ugyanis, hogy a leírásban, főként borzongató dolgok megjelenítésében, mindig a kevesebb a több, így azután az írás (a There are more things) pusztán a szörny rejtekhelyével ismertet meg, a különös és borzalmas emlékeket ébresztő, iszonyatos berendezési tárgyak utalnak az idegen furcsaságára és alakjára mintegy ironikusan megduplázva a hírhedett címadó sort. Igen, valóban több dolgok vannak földön és egen, ahogyan már Hamlet is megmondta... Borges egyébként másutt változatosan írt meg démonokat, koboldokat, li- dérceket, szörnyeket. A rémálomban például említést tesz egy XVIII. századbeli svájci festő képéről, ami a „...The Nightmare, azaz A rémálom” címet viseli. „Egy fekvő kislány van rajta. Felriad és megrémül, amint észreveszi, hogy egy apró fekete, gonosz szörny telepedett a hasára”... Borges élete utolsó évtizedeiben majdnem teljesen vak volt - a sárga ködről többször tesz említést; halála előtt ez baljósán lilult, bordóra, majd lilára változott, ezt nem szerette -, ezért nem láthatta az amerikai szörnyfilmeket, ahol az Alien és a Csillagok háborúja nyomán elszaporodtak az egymásra hasonlító, furábbnál furább, csápos, savat nyáladzó varangyszerű lények. Szerencsére ezekben nem gyönyörködhetett, bár nem hinném, hogy kedvet ébresztettek volna benne, hiszen mint a pornó- vagy akciófilmekben, itt is - itt a lények kinézésére, viselkedésére gondolok - öt-hat alapvariáció ismétlődik, hányingerig és unalmasan... Borges egyébként férfikorában (amikor még látott) filmkritikus is volt, igen érdekes recenziókat közölt bizonyos filmekről, s nem volt jó véleménnyel például a szinkronról. „Több néző azt kérdi - füstölög -, ha már van hangbitorlás, miért nincs képbitorlás is? Mikor lesz tökéletes a találmány; Mikor látjuk magát Juana Gonzaleszt Greta Garbóként, Krisztina királynő szerepében?” Az átfordítás teljes sikere bizonyára akkor következik el, amikor addig helyettesítik majd egyik szörnnyel a másikat, amíg a szereplők is mindannyian szörnyeteggé nem válnak. (A vámpírfilmekből tudjuk: akit egy vámpír megharap, maga is vámpírrá válik, ami a jövő beláthatatlan igézetét rejti...) Akkor majd nem is kell megjeleníteni a baljós szörnyetegeket. 1990. január 7-én, metsző téli szélben, a Grabenen, váratlanul találkoztam Borgessel. Egy tangóharmonikás mellett áll, fekete szemüvegben, kezében sétapálca. Megigézetten bámultam; mindez másoknak is feltűnt, távoznom kellett, nem mentem messze, egy idő után észleltem, amint Borges megfordul és elindul az utcán. Követtem. Befordult egy sarkon, megállt egy hotel bejárata előtt és az üvegtetőt tartó fémoszlopokra - ahogyan ezt egyebekben az őt városában, Buenos Airesben is meglátogató Paul Theroux A vén patagóniai express című könyvében is megírja - kettőt ütött a botjával. Azonnal eszembe jutott a mozdulatról Theroux könyve, megálltam, hogy feljegyezzem noteszembe (nézzek majd utána), mire felnéztem, Borges eltűnt, csak a hotel üvegtetőt tartó fémoszlopai remegtek a metsző téli napsütésben, mintha kóvályogtak volna még bennük és körülöttük az iménti éles és kemény dobütésekre emlékeztető hangok... 8
