Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 9. szám - Bogdán László: A tükörlidérc
Préselt virág Bécquer két lapja közt. Az időben megálló órainga. Odinnak a fába vágott vasa, A fólvágatlan lapok szövege. A dübörgő lovasroham Juninnál, melynek visszhangja mintha furcsa módon ma is szólna s része a szövevénynek. Sarmientó árnya a járdaszélen. A pásztor hallatta hang a hegyekben. A fehérlő csontváz a sivatagban. A golyó, mely Borges ősöm megölte. A tapéta túlsó fele. A dolgok, amiket csak Berkeley Istene lát. ” Vagy esetleg, tételezzük fel, még O sem... Végtére Argentina is csak egy útvesztő volt Borges számára, gaucho novelláiból is kitűnik ez. De ott van a Dél című remekműve, amely az ilyesfajta útvesztőben veszteglő lét veszélyeire is utal s nagy általánosságban a világban ránk leselkedő veszedelmekre is. A hős átutazik a barbár vidéken, betér egy kocsmába, ott belekötnek. Ne feledjük a kakasviadalok és az esztelen késpárbajok hazájában vagyunk, a másik kihívóan int és megmarkolva kését kimegy s kinn várja az idegent, hogy párbajozzanak!?) Ő „... keményen megmarkolja a kést, amivel aligha tud majd bánni, és kilép a síkra.” Ahonnan aligha lesz majd visszatérés. Borges egész életműve a gaucho- novellák és a helyi argentin ízek mellett talán a féktelen késpárbajok, kakasviadalok majd őrjöngő fociarénák hőseinek machismója (megjelenített kérkedő férfiassága és hősiessége) tárháza is. Nem csodálkozhatunk, hogy egyik csodálatos írásában az első késpárbajaikra emlékező tőrkések találják majd meg épp jelenlévők közül ama kezeket, amelyekben forogva még egyszer egymásnak feszíthetik pengéiket. „Kilenc vagy tíz ember is látta - már mind halottak -, aminek szemtanúja voltam akkor: a mélyen átszúrt testet és a szabadban fekvő hullát, de ott egy korábbi történet végét látták. Maneco Uriarte nem ölte meg Duncant, a fegyverek vívtak ott, nem az emberek. Sokáig egymás mellett aludtak egy vitrinben, míg két kés fel nem ébresztette őket. Talán izgalom fogta el őket, amint felébredtek, ezért remegett Uriarte ökle és ezért remegett a Duncané is. A két tőr jól tudott vívni - nem úgy, mint eszközük, az ember - és akkor éjjel megvívtak egymással. Sokáig üldözték egymást a vidék végtelen útjain, és amikor végül találkoztak, gaucho gazdáikból már csak por maradt. A vasban ott szunnyadt, leselkedett az emberi gyűlölet.” Mindebből látható Borges noha sok gyilkosságot, eszement késpárbajt, vetélkedést írt meg, nem vonzódott különösebben az erőszakos személyekhez, ellentétben Hemingway- jel, akiről egy interjúban baljósán jegyzi meg, hogy megbocsáthatatlanul vonzotta az agresszió, elbűvölték az erőszakos emberek... Borges (noha hosszú élete során képzelt lényekről is írt bűbájos könyvet s némely ötlete kifogyhatatlanul táplálja és gerjeszti a Csillagok háborúja után elgyermekesedő-elhülyülő amerikai filmgiccset a vámpírtörténet, a fantasztikus történet és a melodráma keverékeit, hogy itt csak a halhatatlanok történetére gondoljunk elsősorban, bár gondolhatnánk másra is) egyik híres az általa 7
