Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 9. szám - Bogdán László: A tükörlidérc
lönböző jövőket, különböző időket teremt, ezen ismét szaporodnak és szétágaznak. Innen a regény ellentmondásai. Mondjuk, Fangnak van valami titka; egy ismeretlen bezörget az ajtaján; Fang elhatározza, hogy megöli. Persze többféle megoldás lehetséges: Fang megöli a betolakodót, a betolakodó megöli Fangot, mindketten megmenekülnek, mindketten meghalnak és így tovább. Csui Pen művében az összes fejlemény megtörténik, s mindegyik újabb elágazások kiindulópontja. Néha összefutnak ennek a labirintusnak az ösvényei, például ön megérkezik ebbe a házba, csakhogy a lehetséges múltak mindegyikében ön ellenségem, a másikban barátom...” A mélabús novellában Csui Pen leszármazottja megöli a mindezt ősatyja regényéről előadó tudóst, pusztán azért, mert Albertnek hívják és ő (a kém) így figyelmeztetheti megbízóit, hogy annak a városnak, amelyet meg kell támadniuk, Albert a neve!... Az útvesztő másutt is felbukkan. Mindenütt ott lappang. Borges életében is természetesen. Tudható az első világháború vihara a családot Genfbe sodorja, Borges a tó partján eszmél magára, Genf sokszor felbukkan írásaiban, verseiben, melankolikus felhangokkal, mint elmúló ifjúsága helyszíne s egyúttal jelképe. Mondhatni Genf a kezdet és a vég. A már teljesen vak író halála előtt visszatér Genfbe. „... kívánsága az volt - írja Hektor Biancotti Jorge Lius Borges halála című nekrológjában -, hogy Genf régi negyedében, kamaszkora színhelyén lakhasson, és meg is lelték számára a meglelhetetlent: egy lakást az óváros egyik nagyon csöndes terén, ahol időnként hallani lehet a közeli harangokat. És mert rendelkezett a nagy költőknek azzal az ártatlan képességével, hogy a valóságot a maguk képére formálják, a sikátornak, amelyben a ház állt, nem volt neve, az épületen pedig nem volt házszám... Borges, amint végre megérkezett a labirintus közepébe, otthon érezte magát. Boldogsága olyan nagy volt, hogy a megfejthetetlen útvonal, amelyet lábai közel nyolcvanhét éven át fárasztottak (a kifejezés tőle származik) eltűnt, és ő felszabadultan a felhő útjára lépett...” A labirintusra nemcsak élete formáz; nemcsak rémálmaiban kísért állandóan; nemcsak írásaiban tér vissza újra meg újra, hanem érdemes megemlíteni, hogy Quain, ez a talányos imaginárius szerző is ilyen címmel ír regényt: The God of the Labyrinth. És az Isten és az útvesztő, vagy Az Isten útvesztője teljesen váratlanul szerepet játszik Saramago Ricardo Reis-ről, Pessoa kitalált hőséről, alakmásáról szóló regényben is, mely könyvben Reis doktor a talányos ódák és elégiák búskomor szerzője hajón tér vissza Brazíliából Lisszabonba, a fehér városba; már a hajókönyvtárból kiveszi Quain regényét s a történet folyamán igyekszik el is olvasni. Ez ugyan nem sikerül, az Istenek labirintusában viszont - ami az ő élete is - ő is eltéved. A középpontba nem is jut el, egy elágazásnál ott várja a halál és a halálból véle társalogni visszajáró Fernando Pessoa... A dolgok körbeérnek, ahogy már az élete útvesztőiről egyik csodálatos versében, a Dolgokban is megjeleníti. „.. Az unikornis másik szarva, a Háromság az Egyben. A háromszögletű korong. Az illő pillanat, melyben az eleai mozdulatlan nyila a célba röppen, 6
