Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 7-8. szám - Csató Károly: Egy utolsó szociográfia felé
Csató Károly Egy utolsó szociográfia felé E Nagy Zám Tibor emlékére így utolsó szociográfia felé íródásnak a filozófiáról kellene szólnia, az autonóm emberi-tudati létezés tudhatóságának utolsó poliszáról, amelynek valójában már csak az a tartalma lehet, amit a korokon áthallattatott allegória - a végsőkig lecsupaszítva magát - üzeni az információs társadalomnak, mint posztindusztriális társadalomnak (Yonaji Masuda) Komputopiába; fehér semmi, fehér gyász- semmi, másolás, történések tudati lenyomata másolatainak másolatai, Alakváltozatai szerint a hagyomány: a ------- A. Egykor voltak kövek, s ezek idom mind; hely, szárny, tört A; virágnőtt Te. Soridom-kövek-Aki - mindidom-kövek a ------- A: egykor voltak, a hagyomány szerint alakváltoztak. Többé nem akart építeni A NEM piramisokat, megalopoliszokat, amelyek mind idomidol; kőébredés, szárnytalanság, ÉS, tört A; a szárnyak helyén idegenségben nőtt virág, Te, repülni képtelen, Fehér EGY * mert mint mindannyiunk megelőlegezett születés-előttisége és halálának képe, úgy van a hely előítéletekben és szerepekben kifehérítve a fehér gyászhoz, a fehér semmiben-, a nemKEPben, melynek intencionális reprezentációja létmód, - írásra váró', leírásra: miként a nem tudható a tudhatóra a semmi léteztető erejétől vezérelten már; mint fehér semmiig visszafejtett szöveg, leendő fantasztikum gerjeszti a kommentárt, melyben a tetten érhető szubjektum önmagában is puszta fikció, előítélet, babona (Nietzsche); mégis a sorról sorra haladó írás alapfeltétele (kommunikáció) az „én” magányának párhuzamossága a „i!e”-vel,s mind közvetettebb hidegségben vele az „ő”, a „mi”, a „ti” és az „ők” mindensége; 77
