Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 7-8. szám - Szekér Endre: Túl a poklon (Zám Tibor hetvenedik születésnapjára)

fák, növények, beszélgetés és szerelem az esti tűz lobogásánál, szerette és gyönge szívének minden erejével szépítette, javította házát, közel a földhöz és közel a csillagokhoz. A „Már búcsúmat veszem...” című írása a Jelenések napja című kötetében jelent meg 1986-ban. Búcsút vett mindnyájunktól ebben a szép írásában, nem felejtve a Túl a poklon kisregényének természeti szépséggel teli alföldi hátterét, a mindennapos és egyben jelképes tűzzel, szalonnasütéssel, zöldségeskertjével, pipafüsttel, italozással, beszélgetéssel, állandó infarktus-veszéllyel, halálközelséggel. Sajnos ő maga is tudta a veszélyt, önmagaégető életmódot - mint Sarkadi Imre -, de mégis folytatta az élete mindennapi csatáját munkával, írással, borral, nővel, zárójelentésekkel, orvosokkal. Arra kérte Veronit, hogy halálát ne tegyék közzé, hamvasszák el, és oda temessék el az előkertben, „ahol éjszakánként annyit csodálta és dédelgette a tüzet, mintha ő lopta volna el az égből”. És „köszönjenek el egymástól csókkal, kézfogással, de fordítsák félre az arcukat. Nem szabad látniuk egymás szemében a búcsúzás könnyeit.”

Gyászjelentés: „Nagy Zám Tibor író-szociográfus 55 éves korában, 1984. április 24-én csendesen elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatása 1984. május 10-én 15 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Gyászolják: akik szerették.”

Kovács János református lelkipásztor búcsúzott Tőle a temetőben koporsójánál. A búcsúbeszédből idézünk pár sort: „Zám Tibor minden féltett dolognál jobban őrizte szívét. Nemcsak a lassan naggyá nőtt hús szívet, hanem a belső embert is. Tudta, lenni-élni annyi, mint szolgálni egy teremtő gondolatot, átizzani a meghódított igazság belső tüzétől. Ez adta írástudó alázatát. Ezért merülhetett a látszat világ alá, hogy az igazságot fedezze fel, s írja le úgy ahogy szeplősen fogantatott”.

76