Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 6. szám - Gosztonyi Péter: „Midőn hazáját rabbilincs fenyíti” (A Magyar Honvédség 150 éve) II. rész

Görgeyt kellemetlenül érintette ez a kinevezés. Okait hely hiányában hadd ne boncolgassuk. Joga volt duzzogni, ellenvéleményt mondani, de végső soron győzött Görgeyben a katona. Nem „lázadt” fel a lengyel generális kinevezése ellen; Kossuthék akartának megfelelően, csapatait és önmagát alárendelte Dembinskinek. A hadtestét átszervezték. Ebből lett a kápolnai csatában a „magyar királyi 16. hadosztály”.

Borús József hadtörténész 1975-ben egy külön könyvet szentelt Dembinski főve- zérségének és a kétnapos kápolnai csata lefolyásának. Jóllehet, a tanulmányt jellemzi a Görgey elleni antipátia, alapanyagai érdekesek és értékes megállapításokat tartalmaznak.

Kossuth és vele az OHB tagjai január végén tisztában voltak azzal, hogy ha a meglevő csapatok összevonásával nem lendülnek mielőbb ellentámadásba, elveszik a magyar ügy. Délvidéket a honvédsereg kiürítette: Erdélyben Bem sikerrel küzdött Puchner császári csapataival és a román felkelőkkel, míg a Dunántúlon szinte teljes egészében a császári csapatok parancsnokoltak. Miskolc-Hatvan-Gyöngyös, ezt a terepet választotta Dembinski, amely térségben egyesíteni is tudta a rendelkezésére álló és Észak- illetve Kelet-Magyarországról ide összpontosított honvédsereget.

Az összevont magyar sereg létszáma mintegy 45-50.000 fő volt. A császáriak magyar források szerint 34.000, osztrák levéltári adatok szerint 24.000 fővel rendelkeztek. A kápolnai csatára február 26-án és 27-én került sor. Már Dembinski haditerve gyenge lábakon állt. Görgey és Klapka figyelmeztetését a lengyel generális féltékenyen vette tudomásul, és elvetette azt. Kossuth nagy reményeket fűzött a kápolnai csata sikeréhez. Csalódnia kellett.

A kápolnai csata a szabadságharc időben leghosszabb csatája volt. 1849. február

26- án és 27-én zajlott le. A magyar fél erősebb volt a császári hadaknál. Magyar források szerint a nagy kiterjedésű csatamezőn 35.000 honvéd állt 30.000 császári katonával szemben. Osztrák források 40.000 magyarról emlékeznek meg és kb. 24.000 császári katonáról. Windisch-Grätz e csatatéren került először szembe Dembinskivel. A lengyel generális hibát hibára halmozott, Klapka, Görgey, Pöltenberg és a többi magyar hadosztályparancsnok bosszúságára. A csapatok zöme ide-oda vonult a csatatéren. Tulajdonképpen a másfélnapos ütközeteket csupán pár ezer ember (és a tüzérség) vívta meg.

A csata a magyarok számára győzelemmel végződhetett volna, de Dembinski tehetetlensége és óvatossága mindezt meghiúsította. Amikor a harcot „lefújták”, február

27- én délután öt órakor a honvédsereg halottakban és sebesültekben 5-600 főt vesztett és 1.200 katona esett császári hadifogságba. Osztrák részről 60 halott és 240 sebesültet tartottak nyilván.

A magyar hadosztályparancsnokok - élükön Görgey és Klapka - a szó szoros értelmében fellázadtak Dembinski további főparancsnoksága ellen. A lengyel altábornagy Kossuthhoz fordult. Az OHB elnöke szinte lóhalálában sietett Tiszafüredre, ahová Dembinski a vesztett kápolnai csata után seregét összegyűjtötte. Szemere Bertalant az OHB tagját is magával vitte és eltökélt szándéka volt, hogy a „lázadás fejét”, Görgeyt agyonlöveti. Március 3-án került sor Kossuth, Dembinski és Görgey találkozására. Tényként szögezzük le, hogy az OHB elnöke megismerkedvén a szerencsétlen kimenetelű csata okaival, Szemerével együtt úgy döntött, Dembinskit leváltja, hadtestparancsnoki feladattal bízza meg, Görgeyt kitünteti, hogy alig pár héttel később, március 30-án a honvédsereg főerőinek helyettes parancsnokává nevezze ki. (Március 30-ig Vetter Antal altábornagy került Dembinski helyére.)

A szabadságharc honvédseregének csillagórái következtek. Windisch-Grätz dölyfös hadászati elképzelései nem valósultak meg. A császári generális ugyanis a kápolnai csata után azt jelentette Ferenc Józsefnek, hogy a magyar lázadók „bandáját” szét58