Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 6. szám - Háy János: A hajóút (regényrészlet)
- Velencei teve, nem jutsz be a mennyek kapuján, de még a poklok kapuján se, mert teve vagy - röhögött megint -, a lelked a levegőbe fog peregni, ahol nincsen semmi, nem leszel se angyal, se poklok tölteléke, nem leszek csak semmi. A velencei már messze járt, mikor a koldus elcsöndesedett. Nézegette a pénzt, látta, mennyire kevés, de egy kis kancsónyira mégis elégnek látszott. Kullogott át a kikötő túlfelére, ahol az ivó volt, nem beszélt már, csak hangosan zurbolta szájában a nyálat, olyan hangja volt, mintha mocskokat sorolt volna: picsa, fos, picsa, fos - ilyenféléket, s két mocskolás között előbbre nyomta valamelyik lábát, ez volt nála a menés. Tán egy újabb hajó is kikötött, mire elérte a hasadékszerű ajtót. A hajó siklott át a tengereket összekötő szoroson. Márió folyamatos védelmet szervezett, ha valahol kalózok tűnnének föl, ne érhesse őket váratlanul, hiszen a bujtató öblök egymást követték, s minden hajós tudta, itt átverekednie magát, valódi hőscselekedet. Puskások álltak lesben és a gyújtóbombák is kéznél, kémlelték a partszegélyt, de csak állatok látszottak a naptól áthevített kőormokon. Semmi nem beszélt veszélyről, bár tudták, a biztonság pillanata rejti a legkegyetlenebb pusztulást, mert ha pusztulás van, már nem lehet pusztulás, mert az maga a pusztulás. Amikor a mór kereskedő lányát vitték házasodni a törökhöz, ki gondolt volna bajságra. A dereglye úszott nagy vidáman befelé a szorosba, tengernyi volt a vigalom, házasság és lakodalom, mulatozás hatalmas eszem-iszom, munkát- lan napok. Énekeltek mindahányan, a hajósok és a násznép is egyaránt. Ilyenkor nincs különbség vendég és vendég között, csak a menyasszony van, meg a többi, aki még benne van a boldog vigalomban. S már látszott is, miként megbeszélték, hogy érkezik a vőlegény, de micsoda szépséges hajója volt neki, nagy oroszlános zászló rajta, meg rengeteg legénység sürgött-forgott. Kiabáltak is a hajóról:- Isten hozott, Engedinem! Isten hozott, Sztambul hős fia! Hozzuk neked a mórok tulipánját, az aranypaloták gyémántját! - záporoztak a dicséretek, melyek inkább az alkalmat, mintsem a vőlegényt vagy a menyasszonyt jellemezték. A két hajó pedig rendesen közeledett, hogy kis hidat verjenek a fedélzetek között és az iíjú pár egymásra leljen. A kapcsoshíd még rendben volt. Ahogy kellett, megfogta a dereglyét, ám a vőlegénnyel, meg a kíséretével akadtak bajok, mert nem úgy mutatkoztak, mint rendes muzulmán hitű törökök, hanem inkább látszottak a Krisztus bérnönceinek, akik minden muzulmánt képesek lettek volna elpusztítani, ha bírták volna hittel. A vidám kompánia legnagyobb döbbenésére a hídra keresztény martalócok ugrottak, s elfojtották a nótázást, meg a vidámságot. Mint a zöldséget a levesbe, úgy vagdalták bele a kíséretet a tengerbe, utolsóként az örömapát, meg az örömanyát, a lányt megóvták, ágyasnak bizonyára. Gyorsan átpakolták a kincseket saját hajójukra, a dereglyét elsüllyesztették és eliszkol- tak a helyszínről. Fél napra rá, hogy a keresztény martalócok elfogták a mór tündért, érkezett a megbeszélt helyre Engedinem, a sztambuli kereskedő. Vizslatta a vizet, messzire nézett és nem látott semmi hajót, holott már éppen azoknál a szikláknál volt, ahol megbeszélték a találkát. Embereit utasította a megállásra. Horgony szaladt le kötéllel a mélybe, s a parthoz közel, de jól láthatóan ácsor17
