Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 6. szám - Háy János: A hajóút (regényrészlet)
nyeret kérnénk, éppen egy hatalmas követ vágnának a fejünkhöz. De akik azokban az időkben éltek, mindent jól megtaláltak, mert minden az ő gondolatuk szerint volt elhelyezve. Azokban az időkben nekem is teljesen más nevem volt.- Te már akkor is éltél?! - csodálkozott az egyik matróz.- Bizony, bizony - mondta a butaságon nevetve Vincius én mindig éltem, s ahogyan ezt a gazember Teremtőt ismerem, még egy pár életet le kell húznom.- Ha! Ha! Hah! - estek az ámulattól tátott szájra a matrózok.- Szóval, amikor engem Vinkisszosznak hívtak, s minden mást is másképpen, mint most, akkor történt, amit elmeséltek. A világok gazdáját abban az időben Zeusznak nevezték, s a feleségét meg Hérának. A férfi neve, akár egy kemény szablya, az asszonyé, meg mint valami finom étel. De mindhiába volt étel, az asszony nem olthatta a férfi éhét, s bizony az mindenféle tündérekhez kezdett járni, amikor az asszony éppen nem figyelt oda. Öltöztette Héra a gyerekeket - mondjuk -, a Zeusz meg zsipsz- zsupsz, már ott sem volt, még a szaga sem maradt benne a levegőben. Jön egyszer is az étel, hogy hol az uram. A szolgálók vonogatták a vállukat. No, merre van, ki vele - kiáltott fülsértő hangon az istenasszony. A szolgálók megint vállvonogatásba fogtak, végül az egyik - egy korábban megcsalt szerető - az erdő felé mutatott, hogy odament a gazember, fajtalankodni.- Az apád szentségit! - mondta Héra. - Majd ráhúzok egyet a vándorló pö- csödre.- Különben - mondta Héra után Vincius - ez az apád szentségit, ez nem volt valami nagy mondás, mert tudvalévő, hogy Zeusz jól elbánt az apjával, megfosztotta hatalmától, meg bebörtönözte, hogy végül ő lehessen a királyok királya, a tökéletesek között a legtökéletesebb és így tovább. Szóval Héra fogta magát és indult az erdő felé, hogy rajtakapja a gazembert, akit ő aztán nem tartott tökéletesnek, inkább nagyon is tökéletlen házastársnak. Legtöbbször - sokak szerint - nem is férjemnek, hanem csak férgemnek hívta. Halad az asszony a bűnhely felé, de az erdő szélén összefut Ékhóval, az egyik ravasz tündérrel, akit azzal bízott meg a csirkefogó, hogy tartóztassa fel a hitvesét, amíg ő ott a sok fa között a nimfákkal szerelmeskedik. így is történt. Megy a Héra és meg akarja Ékhó kerülni, de az örökösen feltartóztatja és csak beszél, beszél végeérhetetlenül. Zeusz meghallja a beszédet, s rögvest elzavarja a tündérlányokat. Mire az asszony megtalálta a királyok királyát, hát az magányosan üldögélt egy fa alatt.- Hol a nők? - üvöltözött, ahogyan ilyenkor kell egy feleségnek.- Miféle nőkről beszélsz? - kérdezte csodálkozva Zeusz.- Mi másért jöttél volna az erdőbe? Ekkor Zeusz előhúzott a háta mögül egy kosárkát:- Látod itt gombászgatok, gombászgatok. Az eszes Héra rögvest látta, most jól átvágták, s hogy dühében megbüntetni csak az álnok Ékhót tudja, mert a Zeusz az hatalmasabb és esetleg visszaadja, a tündérlányokat meg sehol sem látta. Máris szaladt az erdőszélre és nyakon csípte a bűnrészest:- Becsaptál szavaiddal Ékhó, ezért megbüntetlek - szólt a lányhoz. - Nem mondhatsz többé édes mondatokat, nem foganhat szó saját torkodon, csak azt ismételheted, amit mások mondanak. Te leszel a visszhang. 7
