Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 5. szám - Varga Zoltán: „Az én kölköm, az én folytatásom”
egy nagy aggok házára hasonlít, ahová többször jár a halál, mint az élet, és ahol munkából kidőlt öregek reményvesztetten várják az elmúlást”. Amiért is felmentő sereget alighanem a „csakazértis!” dacának jegyében küldhetnénk vagy talán így sem, legfeljebb némi gyógyírt, érzéstelenítőt, meghosszabbítva kissé az agónia folyamatát, fájdalmasságát némileg enyhítve is egyúttal. Akkor is, ha csak „a diagnózis után következhet a terápia” - ámde ez utóbbihoz valaminek azért „közbe is kellene jönnie” csak hát... de talán idézzük inkább a bevezető képszerűen feltett zárókérdését: „Eljövetelünkkor nyugaton kibújt a felhők közül a Nap és a keleti égbolton megjelent a remény színeivel a szivárvány. Vajon Rábának és Majdánynak jut-e egy kis sz i várványfény? ” Mielőtt a Gubás könyvében olvasottakról most már „érdemben” szólva, elmondanánk, hogy a terület az őskortól fogva lakottnak tekinthető, hogy a honfoglalást megelőzően bolgár törzsek éltek itt, szükségképpen bizánci kulturális (vallási) és politikai befolyás kíséretében, hogy a Majdány helységnév törökül - élénk gazdasági életre vallóan - vásárt, piacot, sokadalmat jelent, ez azonban a hódoltság bekövetkeztekor sajnos nem lesz akadálya az akkori magyarság eltűnésének. Lévén a mai, a még meglévő, későbbi, XVIII. századi betelepítés eredménye, kunsági, Szeged környéki, hódmezővásárhelyi dohánytermelők leszármazottja. Természetszerűen tartozva gazdaságilag Szeged és nem Nagykikinda vonzáskörébe. Egészen Trianonig, amikor is a határvonal meghúzásakor hamis tanúskodásával egynéhány csalárd ígéretektől befolyásolt majdányi lakos is dicstelen szerepet játszott. így juttatva, nem utolsósorban éppen „piacilag”, elszigetelt helyzetbe faluját, s szemben az itt ellenpéldaként említett, s Szabadka vonzásköre révén sokkal inkább virágzó Kispiaccal vagy éppen a Nagybecskerek melletti Szentmihállyal - mely utóbbinak magyar lakossága azonban egyre inkább (jugo) szláv, azaz szerb irányban orientálódva, beolvadóban lévőnek látszik, sajnos nem csak az itt már „foghatatlan” (mellesleg zömében csapnivaló műsort sugárzó) Magyar Televízió hiánya folytán, hanem a nem anyanyelvi írott sajtó térhódítása következtében is egyúttal. Miközben Rábén-Majdányon a tévéantennák zömükben még Pest felé néznek, vagyis a sorvadás nem annyira a magyarságtudat elvesztése miatt következik be, hanem az elöregedés, a fiatalok elköltözése, az utánpótlás hiánya révén. Amiért az itt lakók sorából értelmiségivé kinőttek, eltávoztukat követően, többnyire kötődésüket is elvesztik szülőfalujuk iránt, némelyek közülük még szégyellik is falusi-paraszti származásukat (amint erre a szerző egy helyütt felháborító példával külön is utal), miközben a képzettek közül otthon inkább a gyengébbek maradnak csak, alig ütve el az átlagtól - attól az egy-két kivételtől eltekintve, aki kevés a kulturális felemelkedés üdvösségéhez. Holott értékes emberek, szép pályát befutók is kerültek ki innen, olyanok is, akikben a kötődés most mintha újra éledne, ezért is rendezik meg egy idő óta az innen elszármazottak évenkénti találkozóját - sajnos nekem azt a könyvrészletet juttatva az eszembe, ahol az indián rezervátumokban megrendezett hasonló találkozókra érkezők először Fordjaikból vagy Chevroletjeikből bújnak ki, majd pedig a nadrágjukból, hogy a haditáncot eljárják. Nem mintha úgy vélném, hogy nem lehetne akár erre a gyökérkereső nosztalgiára is építeni valamit, legalább egy tisztességes utóvédharc megvívásához. Alkalmasint többhöz is ennél. Hiszen a fogyó falu infrastruktúrája korszerű, mondható akár városiasnak is, na meg kőolajforrásokkal is, amelyeknek haszna azonban „többségközpontú” centralizáltságunk (nem) jóvoltából máshová ömlik. Amiért is a felvirágzás reményéhez nem utolsósorban demokratizáló és decentralizáló rendszerváltásra lenne szükség. Alkalmasint mind Magyarország, mind Románia felé határátkelő megnyitásához, ámbár a szerző szerint ennek hasznát sokkal inkább élelmes szerb üzletemberek fölöznék le, s nem a faluban élők. Hacsak az áhított magyar (területi?) önkormányzat létre nem jönne. Az, ami egyre távolabbra látszik kerülni a realitástól, s egyre közelebb az utópiához. 88
