Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 5. szám - Körmendi Lajos: Kipcsakisztán
mi gyógyírt jelentett a sebzett szívű kunoknak. Talán éppen ilyen flastromnak szánta Varga Endre a Nagykunságon című versét. Szerkesztői messzeszóló A fiatalon meghalt karcagi költőről, Varga Endréről a helyi újság, a Nagy-Kunság szerkesztői sem tudhattak sokat. A lap Szerkesztői messzeszóló című rovatán keresztül tartotta a kapcsolatot a szerzőivel, így Varga Endrével is. Az első üzenet 1879. január 12-éről való: „Csattoghalminak. Egy kis türelmet kérünk.” A második messzeszóló üzenet egy héttel később már bőbeszédűbb: „.. Némi kisjavítással adjuk. Ön látja, hogy sokkal jobb így. Csak tanulmány és gyakorlat: öntől még sok szépet várunk. Kérjük nevét velünk közölni.” Ez az üzenet tipikusan fiatal költőnek való: van benne egy kis vállonveregetés (kijavítják a kéziratát s beláttatják vele, hogy így jobb - bár ebben azért nem lehetünk biztosak!), egy kis biztatás a tanulásra és írásra, mondván, Csattoghalmitól még sok szépet várnak. Kétségtelen, hogy az újság szerkesztői felismerték az ifjúban a tehetséget, ezért is lettek kíváncsiak valódi nevére. Ezután tudták meg, hogy szépreményű szerzőjüket Varga Endrének hívják. A január 23-án megjelenő Nagy-Kunságban azután már olvasható a fiatal katona-költő Két áldozat című verse. A február 2-i számban közölt szerkesztői üzenet lényeges adatot tartalmaz, ebből megtudjuk, hogy a költő még Kiskunfélegyházán szolgál: „V E.-nek K- Félegyházán. Szíves közleményeiből böngészünk. A talányok (szám- és régészeti) jönnek. Az apróságokat felhasználjuk. Kérünk efféléket minél többet! Hát a lyrai és balladái hang? Az első tűzön keresztül ment ön, s most már kipróbált katona! Üdvözlet!” Ez az első tűz természetesen átvitt értelemben értendő, a nyilvánosság előtti első megjelenésre, amitől Varga Endre az irodalom kipróbált katonája lett. A február 16-án megjelenő Nagy-Kunságban már a szerző A viszontlátásra című verse olvasható, melyet március 6-án újabb szerkesztői messzeszólás követ: „Csattoghalminak. Örvendünk, hogy viszonttalálkozunk. Utolsó küldeményét egytől egyig mind használni fogjuk. Szíves üdvözlet!” A március 30-i számban türelemre intik: „Köszönetünk az újabb szállítmányért! Mindet adni fogjuk, de ne lepje meg önt az, ha majd idő közönkint. Dicsekedve mondhatjuk, hogy az érdeklődés sok ilyféle dolgozattal látja el lapunkat s egyszerre vagy gyorsan közölnünk lehetetlen. Azonban az ön küldeményei iránt mindig figyelemmel leszünk...” Legközelebb a Nagy-Kunság 1879. április 10-i számában találkozunk Csattoghalmi nevével a Nagykunságon című vers alatt, majd május 11-én A jelen útja, június 22-én a Képeddel alszom el, július 6-án pedig a Csend ül a vidéken című versek szerzőjeként. Július 27-én újabb üzenet a lapban: „... Itt vannak mind. A régebbiekkel együtt egymásután felhasználjuk. Egy némelyet más vállalatunkba veszünk fel engedelmével. Majd elküldjük aztán...” Ez a más vállalat alighanem egy kalendárium lehet. Aztán ismét Varga Endre versei következnek a lapban: a Távolban (szeptember 28.), a Szerelem vallomás (november 23.), az Üvölt az őszi szél (1880. január 1.), és A szöktetés (február 1.). Február 8-án újabb üzenet, immár Orsovára: „Csattoghalmi, Orsóvá. Jól esik a távolból is jelét venni, hogy törekvésünk méltánylásra talál. Szellemes verseit élvezettel olvassuk.” Ez volt az utolsó üzenet. Még két verse jelenik meg Varga Endrének a Nagy-Kunságban, az Edisonhoz (február 15.) és a Családi ünnep (május 9.), ezt követően már csak a halálhírét közlő cikk (1880. június 13.) és a temetéséről beszámoló írás (július 4.) következik. Ennyi volt Varga Endre költői pályája. Kevés adatott neki: 1879. január 23-án jelent meg első verse, az utolsó pedig nem egészen másfél év múlva, 1880. május 9-én. Hamarosan elfeledték, szülővárosában, Karcagon is. Érdemtelenül, mert tehetséges volt. 60
