Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 5. szám - Kuzebaj, Gerd: Gyere; Nyári este; Énekeim; Ha még fiatalon; Hiába múlnak, hiába – versek
széles nagy mezője, nagy a temetője, az én sírom ott elfelejtődne. udmurtok oda csak ritkán ha járnának, vagy nem is járnának: végleg elfelejtenének. Olykor fölöttem pacsirta ha szólna, olykor-olykor forgószél ha forgolódna. Olykor talán, fényes ősszel, mikor délre tártnak, leülnének síromra a darvak. Temessetek magas dombra. Tágas kert ölén legyen sírom az út mentén, árnyat fölém nyírfa vessen. S legyen ahová a jámbor és megfáradt szegény vándor leülhessen. A dombról majd körbelátok, látom az egész udmurt világot. Koldusok, kéregető vándorok sóhajtozva odaülnek, megpihennek, sóhajtozva továbbmennek. Részeg és vak udmurtjaim síromhoz eltámolyognak, üldögélve, szunyókálva józanodnak. Út mellé engemet oda temessetek, nyírfa alá földeljetek, pihenőhelyül az arra járó népnek, s amit mondtam néktek, el ne feledjétek. Hiába múlnak, hiába Hiába múlnak az éveink, hiába. Hiába telnek a napjaink, hiába:
