Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 4. szám - Határ Győző: Hömpölygő beltenger (Kötetlen elmélkedés Kabdebó Tamás Duna-trilógiájáról)

ő szalad; és azok a százezrek, akik életét betölti, hogy a labdarúgó pályák, az úszóstadionok körül tülekedjenek - ha felolvassák, a misztériumba beavatottak borzongásával veszik magukba, mint Sportisten epifániáját; mi lehet izgalmasabb, mint az egymást hajszoló szerelmesek kergetőzése Rómában, az 1960-as olimpiász háttérfüggönyével mögöttük.

Hogy a kép teljes legyen, a trilógia, hol történészek, hol régészek, hol Duna-kong- resszusok révén az ókorig is elkalandozik; ám e kitérések ellenére, szerző és műve harsányan hungarocentrikus. Azt a legendás „magyar embert” fogadja szívébe, akit a távoli földségek emberörvénye, távoli világok világhódítói/vallásalapítói/heroszai s azok viselt dolgai nem érdeklik, és nevük hallatára legyintőgörcsöt kap. A heftáliták? A Fehér Tatárok? Világhódító Hulágu, az Ilkán? A punok tűzkemence istensereglete? Az aztékok vérszürcsölő istenei, undorító Olümposza? Keresztények ostora, Aureliánus? Sátán Cimborája, II. Frigyes? Az Ibér félsziget nyolc évszázada az iszlám „rabságában”? Bizánc? India Moguljai? Szaleddin szultán, a keresztes-verő, Jeruzsálem visszafoglalója? Aki kívülreked a „magyar glóbuszon”, azt ki nem szarja le?

Világérvényes ez a hazafias elfogultság, adott esetben, diktatúrákban kötelező, mint a nyakbilincs, ami biztosítja az alattvaló könnyű rángathatóságát. A Duna-trilógia ez irányú elfogultsága más: máshogyan magyar; természetes, szelíd, soha nem bántó, sőt, etnikusan pozitív, békülő/barátkozó - nem véletlen, hogy a harmadik részt egy magyar legény és román ara frigye zárja le. KT nem az a szélsőséges hungarocentrikus ultrasoviniszta, akinek egy kontinensnyi Hunnia körül alig egy megyényi Európa terül el. Igaz, egy helyütt felemlíti, hogy „április közepe... Shakespeare és József Attila születésnapja” - ami éppenséggel nem azt sugallja, hogy Shakespaere-ből két tucat József Attila kitelnék; oly gondolat, amely az Anyahonban felségárulással egybekötött vallás- és nemzetgyalázás. Ad idem: annál jobban csodálom Balassa Pétert bátorságáért, ahol - egy frissen adott interjúban - kijelenti: Illyést hiába keresnénk házioltárán. És ha meggondoljuk, hogy a Beatles-ek egy előkerült ősfelvétele egy milliárd forintért kelt el, mi mesés összeget érne el a rálicitálókkal Petőfi Sándor egy lepattant pityke- gombja?! Márpedig, ha valahol lepattan, akkor ez a regény annak a hiteles pityke- gombnak a lelőhelye. Már hogyne vett volna zálogot a sikerre egy olyan magyar regény, amelyben Petőfi is átszalad a színen, nem is egyszer (kivált, ha olyan író hozza élőnkbe, aki saját „hencegő” bevallása szerint száz verset is tudott betéve Petőfitől). De a Nemzet Költőjén kívül még hány-de-hány szívünkbe zárt, reformkori vagy negyvennyolcas közszereplővel találkozunk: ihol jó Kazinczy, Martinovics, Zsigray gróf, Bessenyei, Batsányi, Wesselényi, Széchenyi, Kossuth, Damjanich, Görgey, Perczel Mór, Klapka, Bem apó. Az 56-os forradalom előtti és utáni idők majd minden jelentősebb alakja végigvonul, írók-költők, közéleti karrieristák és széllelbélelt nagymenők, leninista ámokfutók, és örök-balek magyarok hada vitatkozik, ágál, ármány- kodik, lövet/lövik, menekül, határátlép, stb. - még de genere Lukács H. Ágnes is leadja névjegyét és a neki juttatott statisztaszerep szerint, az „emberarcú szocializmus” szószólója szerepében épp „a forradalom élére” próbál hágni, amikor egy szakérettségis, alacsony hajadon hátrazavarja, mondván: „Csak te fogd be a pofádat Ágnes. Eleget lapátoltad a marxizmus piszkát.”

Seth Vikram angol-indiai író A Suitable boy című 1500 oldalas, mamut-regényét 15 évig írta - KT a maga közel 900 oldalas trilógiáján 9 évig dolgozott; s nemcsak ez az arány meglepően azonos, hanem a két könyv nyűgözése, ütése is. A Vikrámé is „családregény”, ám akit oldalain vendégül lát, az idegen, mintha odautazott volna: „megtanulja” Indiát. Aki olvasó-kenuján a Duna-trilógia habjain végigcsorog, az idegen ezer-mindent megtud a térség idioszinkráziáiról: historikus legendáriumáról””- mintha csak e varázslatos egzotikum függőágyába belefeküdt - és végigálmodta volna, ami álmot a Nagy Igéző csak a pillájára küld. Vagy mintha valami nagyon széles vász- nú Abel Gance filmeposzt néztem volna végig, amely olyan sikeres volt, hogy a Film84