Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 4. szám - Valastyán Tamás: Talán száz, talán ezer éjszaka (A találkozás mint idő és az emlékezés kontúrja Bálint Péter Búvópatak című regényében)

pen megmutatkozó fenoménjeinek éppen sokrétűségükben, sokoldalúan megnyilvánuló voltukban történő megragadása, nyelvbe terelése, egy mondat határai közé illesztése, egy szóba rendezése Bálint Péterre is jellemző, sőt írásmódjának ez talán a leginkább egyénítő vonása. Említett széljegyzeteiben írói érzékenységének e tulajdonságára többször is visszatér: „Néha irigylem azokat az írókat, akik tőmondatokban írnak és ‘egyszerűen’ tudnak gondolkozni, nálam semmi sem egyszerű, semmi sem egyértelmű, mert nincs bátorságom azt mondani, hogy ez a dolog ilyen, mert amikor leírom, akkor hirtelen úgy vélem, még olyan is, vagy olyan is lehetne, s végül annyira elbizonytalanodom, hogy csak a tehetetlenség és a fáradtság okán hagyom leírásomat olyannak, amilyenre sikeredett.” Vagy egy másik helyen például a következőképpen: „Az Én és a regényíró (...) a van és a lehet, az így is lehet, de bármely pillanatban másként is elképzelhető között helyezkedik el.”2 A Búvópatakban egy helyütt pedig ezt olvashatjuk: „csak hát az igazság sohasem ez vagy az, hanem ez is, meg az is, együtt és egyszerre” (182.)3.

A bruegeli látomáson és a prousti nyelvi teremtőerőn kívül Bálintnak a világ, a létezés egészére irányuló teljességigényű ábrázolásvágyát egy zenei példával is adekvát módon árnyalhatjuk. Bach fúga-kompozíciójáról van szó: a fenségesen hömpölygő hangáradásban mindig vissza-visszatér egy-egy motívum vagy motívum-változat, mely biztosítja e zenei sodrásban az egységet. Bálint mondatainak zenéjében, fúgaáradásában is mindig vannak ismétlődő motívumok - első regényének címébe is beemelte a fúga képét -, olykor csupán egy valamikori élmény emléke, máskor valamely íz, illat, megint máskor az egyik szereplő vagy a narrátor gondolkodását felzaklató filozófiai idea vagy teológiai, eszkatológiai érv, melyek mértékül szolgálnak a folyton alakját s formáját változtató mondatnak, regényfolyamnak. A Búvópatak ban a képi, nyelvi s zenei elemek egymásra hatása, egymást felerősítése s kiegészítése, a látomás, a nyelvi teremtőerő és a dallamív finom összjátéka teremti meg az európai regény klasszikus hagyományait (főként a franciát) különösen tiszteletben tartó narrációt.

Az író több helyütt is - vele készült interjúkban, a regényírásról szóló széljegyzeteiben, esszéiben, tanulmányaiban - hivatkozott Isidorusra, a sevillai érsekre, aki szerint a regény nem más, mint egy profusa vállalkozás, melyben a „beszéd menete terjengősen árad és csapong, mivel nem szabtak neki eleve határt”4. S valóban, az eddigi két regényt, a ‘90-es Örvény és Fúgát, valamint a mostani, ‘98-as Búvópatakot hiába is próbálnánk bármilyen címkével ellátni, meghatározásunk és behatárolásunk eleve célt tévesztene, hiszen a szerző műveit ugyanúgy lehet önéletrajzi indíttatású énregényként olvasni, mint fejlődés- vagy naplóregényként, egyként lehet történelmi regénynek és „áltörténeti” fiktív kompozíciónak tekinteni, de a vallomásirodalomhoz is ugyanolyan közel áll, mint az emlékezetet középpontba állító emlékiratokhoz, időkezelése miatt az időfelbontásos regényeszménnyel rokonítható, a rengeteg, hosszúhosszú oldalakon át tartó különböző lételméleti, metafizikai, teológiai problémákat tárgyaló vagy éppen Bosch, Bruegel, Van Gogh festői látomásait elemző s a regény textusába szövődő esszébetétek okán viszont inkább esszéregényről beszélhetnénk, továbbá Szentkuthy breviárium-vállalkozása éppoly közel van Bálint eddigi műveinek „merítéséhez”, mint mondjuk André Gide celebrális, moralista hajlandóságú prózája vagy Montaigne kísérletező kedve. Láthatjuk, mennyi minden, milyen különböző motivációjú s eredőjű dolog, érzékenység, tudás- és ismeretforma rejtezik a Búvópatak ban, s meglehet akkor járunk a legközelebb az igazsághoz e regény műfaji s prózapoétikai identifikálását illetően, ha mindezen ismertetőjegyeket a mű - hogy ismét szerzőnk egyik kedves és általa gyakran alkalmazott metaforikájával éljek 21. m. 151., 201.

3 A zárójelben megadott számok a Búvópatak (Seneca, Bp., 1998.) oldalszámait jelzik.

4 Széljegyzetek... I. m. 172.

68