Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 4. szám - Nagy Pál: Béládi Miklós és a nyugati magyar irodalom
serkentőnek bizonyult a második nyelv tökéletes elsajátítása. A Vándorének költőinek a nyelv szó szerinti világot jelent: emlékeket, gyermekkort, kultúrát, magyar költészetet és a valahová tartozás tudatát. Ezen a szálon kapcsolódik a hazai irodalomhoz, amelynek külön fejezete és szerves része egyidejűén.” Béládi 1983-ban bekövetkezett halála miatt a nyugat-európai és tengerentúli magyar prózaírók antológiáját már nem tudta megjelentetni. A Két dióhéjat csak 1987- ben publikálta a Szépirodalmi Könyvkiadó. Tarnóc Márton volt a kötet felelős szerkesztője; válogatta és szerkesztette Berkes Erzsébet és Rónay László. A jegyzeteket Rónay László, az utószót Berkes Erzsébet írta. Ebből kiderül, hogy a 24 írót tartalmazó kötetből jó néhány nyugati magyar író kimaradt, mert megtagadta a részvételt. Béládit - hat évvel korábban - csak néhány politikailag elkötelezett, keményvonalas nyugati magyar költő kosarazta ki. Hiányzott a Berkesi-féle antológiából a „kísérleti formák” bemutatása is: „megnyilatkozásuk természete meghaladta nyomdai lehetőségeinket” - írta képmutató módon Berkes Erzsébet az utószóban. 1980-as dátummal, de tulajdonképpen a Vándor énekkel egyidőben, 1981-ben a berni székhelyű Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem is kiadott egy Nyugati Magyar Költők Antológiája című kiadványt, Kemenes Géfin László szerkesztésében. Ebben azok közül, akiket Béládi Miklós felvesz antológiájába, nem szerepel (többek között) Békés Gellért és Rezek Sándor papköltő, Gyarmati Erzsébet, Nyéki Lajos, Forrai Eszter, s nem szerepelnek a „vizuális szövegírók” (Bujdosó Alpár, Nagy Pál és Papp Tibor) sem, akiket Béládi természetesen fölvett antológiájába. Elmondható, hogy Béládi Miklós modernebb szellemben szerkesztette gyűjteményét Budapesten, mint Kemenes Géfin László az övét Montrealban... Béládi eljutott a vizuális költészet értékeléséig, feldolgozásáig, mint arról „A vizuális költészet vagy egy költői újítás határai” című tanulmánya is tanúskodik, Értékváltozások című kötetében (1986). 1982-ben Ferdinandy György mindhárom „műhelyest” szerepelteti a Nyugati Magyar Széppróza Antológiájában. Bikich Gábor és Csokits János - a nyugati magyar költészet kiemelkedő képviselői - sem a budapesti, sem a montreali antológiának nem adtak kéziratot. Béládi Miklósnak a nyugati magyar irodalommal kapcsolatos legátfogóbb munkája A magyar irodalom története 1945-1975 című akadémiai kiadvány IV köteteként megjelent A határon túli magyar irodalom című kézikönyv, 1982-ben, amelynek 323-445. oldalig terjedő része tárgyalja a nyugati magyar irodalmat. A „negyedik kötet” tárgyilagos, pozitív hangú fejezeteit Béládi Miklós, Pomogáts Béla és Rónay László írják - a nyugati magyar irodalmat ez a kötet legalizálta „hivatalosan” is Magyarországon. A kézikönyvnek e része néhány évvel később önálló könyvként is megjelent (B. M. - P B. - R. L.: A nyugati magyar irodalom 1945 után. Gondolat Kiadó, Budapest, 1986.) Béládi érdeklődése a nyugati magyar irodalom iránt nem volt egyoldalú, viszonzatlan. A Párizsban élő kitűnő kritikus, Sipos Gyula már 1975-ben (az Új Látóhatár müncheni folyóirat 5. számában) kritikát közölt Béládi Érintkezési pontok című 1974- es tanulmánykötetéről. Az írtuk: a nyugati utazások, találkozók és találkozások serkentőleg hathattak Béládi Miklós nehéz körülmények (főleg politikai korlátok) között folytatott kritikusi, irodalomtörténészi munkásságára is. E hipotézist alátámasztandó hivatkozhatunk Béládinak az avantgárdról és annak egyes alkotóiról írott, jelentős szemléleti változást, egyre nagyobb nyitottságot mutató tanulmányaira. 1973-ban két részes tanulmányt közöl „A magyar irodalmi avantgárdról” a Jelenkor 10. és 11. számában. 1974-ben jelenik meg „Avantgárd és érték” című tanulmánya a Literatúrában. „Az avantgárd áramában” az ugyancsak 1974-es Érintkezési pontokban olvasható. Tanulmánykötetében Kassák Lajosról például azt írja: „Az avantgárdot a magyar irodalom megkerülhetetlen tényezőjévé sikerült avatnia”. Vagy: „Leszámolt tehát az avantgárd mozgalommal, a kísérleti iskoláiban való részvételt nem tekinti végső célnak, de igyekezett 45
