Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 3. szám - Sándor Iván: Változó korszak – változó regény (Egy gondolat a történeti hagyomány és az epikai hagyomány kapcsolatáról)

változásaiban milyen szerepe volt már Unamunónak és Ortegának, a német - és persze általában az európai regény teljesítményeiben Husserlnek, Heideggernek, a frankfurti iskolának, továbbá, hogy a Musiltól Brochig terjedő egyszerre tudományos és művészi teljesítmények milyen mélyen beépültek a közép-európai regény fejlődésébe.

A századközép magyar gondolkodásában két olyan teljesítmény volt, amelynek lehetett volna a regényre is megtermékenyítő szerepe, (miközben tudjuk, hogy egy-két életművet leszámítva az európai hatások nem törhettek át), Bibóé és Hamvasé. Am mindkettő politikai anatéma alatt állt. Tanulságos lehetett volna a magyar regény számára követni azt, ahogy például Bibó „szétszedte” és újból „összerakta” a magyar társadalomfejlődésről szóló tudományos teljesítmények megkövesedett tradícióit. Az említett három regény sorsa példázza, hogy már pusztán egy szuverén írói látásmódnyelv érvényesülése is kihívás volt. Amikor a tudományban és a regényben a hatvanas-hetvenes évek fordulóján készülődni kezdett a hagyományhoz való új viszony kialakítása, néhány évig még átmeneti helyzet érvényesült az Én változó szituációjában és a világállapot lényegiségéig való lehatolásban. Nézzük ennek az átmenetiségnek a szerény dokumentációját a rádiós beszélgetés folytatásában:

A futár írása közben, még inkább utána egy munkanaplót is írt, amelyet a Valóság közölt. Szeretnék ebből kiindulni. Felveti azt a kérdést, hogy vajon csak a történelmi regény tekinthető-e történelminek, hiszen valójában minden igazi művészet, igazi irodalom önismeretre tanít.-Azt hiszem, nem választható el a jelenben játszódó regény és a történelemben játszódó regény olyan egyszerűen, hogy az egyik a jelenről szól, a másik a múltról. Minden jelentős mű az életről, a jelenről és a múltról egyszerre szól, és a történelembe visszanyúlva, a történelemről írván a jelen izgató, nagy kérdéseire kell az írónak választ keresni. Nem hiszek abban, hogy van olyan jó történelmi regény, amelynek a témája, hősei, konfliktusai elválaszthatóak a ma lüktető valóságától, amelyben az író a regényét megírja. 1848-49 hősei, küzdelmei már régóta izgattak, de tulajdonképpen regénnyé akkor szerveződött bennem mindez, amikor megtaláltam a hidat jelen és múlt között.- A történelem rejtélyes mozgása, az egymást keresztező erők, amelynek eredőjeként létrejön a történelmi valóság, egy kicsit mindig titokzatosnak tűnik az ember számára. A jelenben olykor ez még zűrzavarosabb, mint a múltban, de az író mégis arra törekszik, hogy az események mögé nézzen, és vonulatokat, folyamatokat, okokat világítson meg. Hogyan lehetséges ez?- A jó irodalom mindig arról is szól, hogyan alakul ki az élet, amelyben élünk. A létezés nem pillanatnyi, vagy néhány esztendős egység. A történelemben rejtett folyamatok érvényesülnek. Engfelsnek van egy érdekes, elgondolkoztató gondolatsora. Azt mondja, hogy az élet - és ezt természetesen a történelemre is érti -, mindig az egymást keresztező, egymásra ható erők összegeként alakul ki, és sohasem úgy, ahogy az egyik ember akarja az egyik részről, vagy a másik, a másik részről. A tendenciák, erők, sorsok összetalálkoznak, és új minőség alakul ki belőlük. Az író egyszer csak talál egy alakot, egy helyzetet, amelyben úgy érzi, hogy megfogalmazhatja ezt, s történetesen így kerülhet vissza a múltba.- így érthetővé válik, hogy miért ír az író ma történelmi regényt. Találkoztam már olyan vélekedéssel is, hogy a történelmi regény írása, az effajta témák kiválasztása egyfajta múltba menekülés.- Eszembe se jutott azért írni a múltról, mert el akartam volna menekülni a jelen elől.- Lehetséges ilyen egyáltalán ?- Talán lehetséges, nem tudom.

83