Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 3. szám - Dobozi Eszter: Mesternő és hangszere (vers)
Dobozi Eszter Mesternő és hangszere Gerhátné Papp Rita művésznőnek I. Középtől a peremig míg eljutott, bányamély súlyával volt roskatag, egyet biccent a fej, mint akinek mindegy már, mi jön. A taps, a bravó felkarcolta a bűvös homlokot, s tartóztatta, mi bentről áradt, tolult, s - még jókor - elnyelte őt színfalak mögött az éj. II. Tört szárny, zúzott pikkelyek... néztek - kialvó szemek - befelé, amíg vonta pici tollas-lény-magát, egy perce még összefolyt a nagy sötét madárral, legenda-messzeségből ki jött vala. Ősanya. És oly egyek voltak ők: nővér s égi vőlegény - ásatag klastromokból így tör elő a láz, hogy egybevon valót, s mi csak lehet. Erők dúltak itt, s csitultak el, valaki - mint mikor - távol vizek felett lebeg vala, és időtlen elidőz.
