Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 2. szám - Luchmann Zsuzsa: A táblabírói Magyarország (A megyei közélet visszásságai a reformkori életképekben – tanulmány)
Kossuth Pesti Hírlapja olyan politikai vízválasztót jelentett a közéletben, amely szinte provokálta az életképekbe való beemelését és annak a „jámbor” rokon figurák nézeteivel való ütköztetését. Tompa Mihály ezt mesélteti fiatal utazójával: „De alig szólék néhány szót pesti hírlap-, adó-, emantipatio- s más korszerű tárgyakról, ő csak azzal győzött, hogy tűzbe jött... intett... köhögött és elfúlt.” (Látogatás urambátyámnál - H 1844. II. 19. sz.). Marady úr Kolozsváron él (Zugváiy: Tekintetes Marady ur és hitvese - H 1843. II. 3., 6. sz.), nem aTiszaháton, mégis így csattan fel, amikor unokaöccse a városban szabadon kószáló és rongáló bivalyok kitiltására tesz javaslatot: „Mióta az a veszedelmes Pesti Hirlap világra jött, azóta kapott vérszemet a sok ostobaság. De engem bizony K...th uram nem fog dirigálni... (...), én bizony sem a Pesti Hirlap, sem a ti bolondos Erdélyi Híradótokért a bivaltéjről le nem mondok (...) minden ősömnek megvolt a maga bivaltehene, s én kezdenék reformációt?” Bernát Gáspár két táblabírójának elvszerű magabiztossága is a korlátoltak magabiztossága. Az egyik a „Tisza folyót a világ' legnagyobb vizének hivé; patkányt és zsidót kiirtandónak tartott, ... az új adórendszert és pantalont leikéből gyűlölé, ... kézikönyvül csíziót és lőcsei kalendáriumot használt” (Nagybátyám Budapesten - H 1844. II. 4. sz.), a másik ős törzsö- kös magyar ember lévén így gondolkodott: „Na még csak az volna hátra, hogy holmi görög, czigány és zsidóféle ember-formákkal egyem és polgáro- suljak. (...) Bárminő népfajzavart sugall is jelenkorunk' világpolgárisága, én megvallom ócska hitemet, s nemzetemet tisztának és eredetinek óhajtóm” (Táblabiró - H 1844. II. 11.) Ez már nem is a jámbor” fogadtatása a korszerű tárgyaknak, sokkal inkább az ősi nemesi büszkeségből és a kor legégetőbb kérdéseit illető teljes tájékozatlanságból eredő konok, támadó hang, amelynek megfelelően változniuk kell az életképírói eszközöknek is. A Matyi és Menyus bácsikat még lehetett humorosan ábrázolni, Bernát Gáspár figuráinak magatartásmódja már szatirikus megközelítést kíván. A társadalmi érdekű szatíra elemei figyelhetőek meg Gaál József életképében is (Állandóság - É 1844. 24. sz.), amelyben az író a pest-debreceni vasút gondolatának felhasználásával a maradiságnak azt a táborát veszi célba, amelynek még csak körvonalazható koncepciója sincs, mert elveit pillanatnyi érdekei alakítják. A konzervatív táblabírói gondolkodásmódnak a nemesi liberális törekvések kerékkötőjeként történő ábrázolása természetesen az életképek más csoportjaiban is feltűnik. Megkerülhetetlen Boross Mihály sorozatában is, amelyben az író epikus szállal lazán kapcsolt életképeket fűz fel egy jövőbeli (1860-as 70-es évek) fantasztikus utazás fonalára, de nem a történésekre, hanem az állapotok festéséhez társuló elmefuttatásokra helyezi a hangsúlyt (Bökfy Zakariás: Magyar panoráma úti képekben. I. füzet- PD 1845. 11-12., 17-18., 19., 21., 26. sz., II. füzet PD 1847. 14-16., 18-19., 32-33., 47., 51. sz.). Széles társadalmi körképet ad - természetesen a műfaj korlátáival, ugyanakkor alkatának kritikus szemléletével. Idegen földrészek uralkodóival mondat véleményt a magyarországi társadalmi berendezkedésről, a Marson talált viszonyokban a magyar valóság karikatúráját adja, s csak egy űrbéli baleset miatt nem lelhet rá Bendegúziában az ősi magyar törzsökre, ahol a természet gazdag, lakói mégis nyomorognak: „Számos nép lakja ez országot, de csak nép, nem nemzet, mert nagyobb részének csak kötelességei vannak, és jogai nincsenek; midőn a kisebb részre nézve megfordítva áll a dolog.” S a hazájába visszatérő utazó még mindig talál Rongyházát és Enyvesy táblabí73
