Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 2. szám - Luchmann Zsuzsa: A táblabírói Magyarország (A megyei közélet visszásságai a reformkori életképekben – tanulmány)

hol csak 'maradjon', 'nem kell'-lg teljed fáradságos munkája, habár a magyar nyelvről legyen is vita.”

A tisztújítás szégyene - a győri retirádáé mellett - talán a legmaróbb, legélesebb gúny hangját szólaltatja meg a megyei közélet tipikus vonásait, fonákságait rajzoló életképekben. Érthető számbeli megjelenésének magas aránya a témacsoporton belül: a megyei visszaélésekkel és megszüntetésükkel az országgyűlés és a korabeli publicisztika bő terjedelemben foglalkozott17, s megfelelő érdekű tárgyként szolgáltak a klasszikus műfajok számára Is (Boross Mihály utalása Kovács Pál és Nagy Ignác vígjátékaira). Mintegy átmenetként a táblabíró személyébe sűrített magyar nemes eddig vázolt jellemrajza és annak egyik jellegzetes életfeltétele között -, érdemes néhány szót szólni Csengery Magycukák című életképéről (É 1844. II. 4. sz.). A műfajnak ahhoz a típusához tartozik ez az írás, amely kész fametszetekhez készül valamilyen ürüggyel. Ebben az esetben a képmetsző nem értvén a magyarka „szellemi jelentőségét”, két törpemagyart készített. Csengeiy mégis tud szöveget írni hozzá, mert az ő értelmezésében a magyarka korcsmagyar, így a pohost megteszi táblabírónak, a soványát pedig közönséges kortesnek, miközben nem kevés Iróniával nyugtatja meg az olvasót: „efféle csodabogár olly kevés már, Istennek hála! hazánkban, hogy bizonyosan senki nem fogja szavainkat magára venni, annál kevésbé, mivel az Uly magyarkák Kalendáriomon és álmoskönyven kivül egyebet nem is szoktak olvasni.”

Bernát Gáspár „nemzeti életképét” adja a magyar restaurációs szokásoknak (Restauratio - PD 1844. II. 10. sz.), s mivel nemzeti jellemre s szokásokra nézve - mások is gyakran hangsúlyozzák - igen kiválónak találja a Tisza-melléki népet, tárgyát Magyarország egy tiszai megyéjében keresi, ahol ilyenkor a mélységes pincékben tanácskoznak három évi életre s halálra. Egyik párt szónokának asztaláról sem hiányozhatnak az „alkotmányos pótlékok”, s a sikeres restauráció mérlege: „Korteseknek nevezett magyar öl döklő angyalok ez alkalommal megbecsülték magokat, mert az ellenpártból nem több, mint huszonkilencz sugára vérzett el ólmos halállal az alkotmánynak, ... a megyei székváros pedig ez egyszer csak három helyen gyujtaték fel.”

A magát - a-val jelölő író akár Bernát Gáspár is lehetne - ugyanazokkal a tárgyi elemekkel, fordulatokkal, hatáskeltő zárómozzanattal dolgozik (Díszemenet és tanyaszemle - H 1844. II. 23. sz.).

A Tisztújítás előtti megyei életkép Besze Jánostól (PD 1847. 17. sz.) azonkívül, hogy a méltóságos báró Csapdosy Márton főtáblabíró tisztében való megerősítésének körültekintő és alapos előkészületeit ecseteli, megfelelő érvekkel alá is támasztja ennek a hazára egyedül üdvös voltát. Fonák oldalról képviseli itt is a reformpolitikát az életképíró, mert hősével a konzervativizmus eszmevilágának hatásos érveit mondatja el az adó ellen, a szabadság- és tulajdonjogok jobbágyokra való kiterjesztése ellen: „ha valahogy a másik párt győzne, melly a nemest adóztatni, közmunkában részesíteni, s a parasztnak még nagyobb szarvakat adni akar, vége lenne becsülete hitelének, s így természetesen a hazának is; mert ha ős családok dűlnek, az aristocratia gyengül, a nemesség hitele vesz: - veszni kell mindennek.”

A roppant eszemiszomok kortesnépének - cserében a traktáért - egy valamit kellett elviselnie: a cikornyás szónoklatokat. (Hogy valóságos a jelen17 Dénes István Zoltán: Közüggyé emelt kiváltságőrzés. A magyar konzervatívok szerepe és értékvilága az 184ö-e években. Bp. 1989. 76-79. 1.

70