Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 2. szám - Fried István: Aggodalom és remény (A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918-1998 – tanulmány)
Molnár Imre dolgozata megnyugtat abból a szempontból Is, hogy végre érdemének megfelelően tárgyalja a MAKK-ot (Magyar Akadémikusok Keresztény Köre), illetőleg a „sarlónál nem kisebb jelentőségű” Prohászka Ottokár Körök Szövetségét. Több okból emelem ki ezt a sok jó adatot tartalmazó dolgozatból. Elsőül azért, mert Szarka László egyébként érdemes tanulmányában, helyesen, foglalkozik ugyan a Sarlóval, mintegy két oldalon mutatja be tevékenységűket, viszont a Prohászka Köröknek és a MAKK-nak mindössze négy sor jut. Másodjára azért, mert a katolikus Ifjúsági mozgalom kutatása messze elmaradt a Sarlóétól, amelynek egyes képviselői a maguk emlékei alapján értékelték, olykor gloriflkálták életük körülbelül egy évtizedét. Félreértés ne essék: csupán a helyesebb, igazságosabb arányok kialakításáról van szó. A kommunista rendszerben természetszerűleg a kommunista világnézethez elérő sarlósok jelenthették a „haladó hagyományt”, világnézeti ellenfeleikről nemigen esett szó. Eljött az ideje annak, hogy a másik fél is meghallgattassék, megszólaltassák, értékeltessék. A sarlósok érdemei, főleg tevékenységük első szakaszában, eléggé ismertek, néhány vezető személyiségük szélsőbaloldali tájékozódása azonban új helyzetet teremtett, az ígéretes mozgalom, mindenekelőtt az egyre nyilvánvalóbbá váló belső ellentétek miatt, széthullott, s bár jónéhány későbbi tevékenységükkel elsősorban a dunatáji megbékélést szorgalmazva, számottévő tudományos munkásságot fejtettek ki, részeivé lettek a magyar szlavisztika és Kelet-Közép-Európa- kutatás histórikumának, a megszépítő messzeségből visszatekintve meglehetősen egyoldalú rajzát adták az 1920-as, 1930-as esztendők csehszlovákiai magyar törekvéseinek. Ezzel párhuzamosan tört meg valójában Fábry Zoltán pályája: a német expresszionizmus igézetében induló kritikusesszéista a vulgármarxizmus csapdájába sétált be, az 1930-as évek elejére mintha elveszítette volna minőségérzékét, idősebb korában leírt önbírálatában maga számolt be melléfogásairól, úttévesztéséről. Már csak ezért is oly fontos Molnár Imre helyreigazító dolgozata, amelyben rámutat Rády Elemér szerkesztői-szervezői tevékenységének jelentőségére, továbbá kiemeli az Új Élet című kassai folyóiratot a feledésből. Turczel Lajos sajtótörténeti munkái113! után is bőven van még mit kutatni, a tervezett második kötettől várom például a folyóiratok élettörténetének legalább vázlatos (s nem csupán lexikonszerű) feldolgozását, a szerkesztői/kiadói portrékat, nemcsak Rády Elemérét, hanem - többek között - Sziklay Ferencét, Dzrányi Lászlóét, Darvas Jánosét. Itt jegyzem meg, hogy szerencsére Szvatkó Pál sokáig elhallgatott közírói/esszéírói munkásságát már egy igen jól válogatott kötetből (A változás élménye, Pozsony 1994.) ismerjük, a kötet elé írt bevezető pedig nemcsak a leglényegesebb adatokat közli, hanem pályarajzot is ad. Az eddigi Fábry-centrikus kutatás (melyet korábban Forbáth Imre, Peéry Rezső, Szalatnai Rezső prózai írásainak válogatása egészített ki) valójában azt a torzképet igyekezett elfogadtatni, mintha Fábry ideologikus irodalomszemlélete, dogmatizmustól sem mentes világnézete mellett, vele szemben nem léteztek volna a csehszlovákiai magyarságnak más önkifejezési, önmeghatározási irányai, formái, lehetőségei. A jelen kötet (és remélhetőleg a tervezett további három) számottévő lépést tesz a reálisabb/realistább helyzetkép megrajzolásának irányába. Ebből a szempontból lenne fontos egy igen alapos tanulmány a prágai Új Szellem című folyóiratról, amely több kiváló magyar írót is megnyert munkatársául. Talán ennek a folyóiratnak meg az Új Életnek a tanulmányozása el fogja oszlatni azt a tévhitet, hogy magyar írók élménye, amely a csehszlo53
