Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 2. szám - Kántor Lajos: A hiányzó otthon (Szabédi László metaforája – tanulmány)

dótálban”. A szabédi Nagyréten (1936) viszont korántsem Ilyen Idilli képet láttat: a boldogságot már a verses vallomás legelején a kínnal köti össze:

Boldog vagyok kicsit, mert kínjaim kicsik, fiit a nagyja előlem; múltam múló agyrém a szabédi Nagyrét kapat már új erőre.

Életemet onnan kezdem el, ahonnan kiszakadtam belőle.

A szabédi ősök történetének versbe foglalásával egyidejűleg mondja tehát a kiszakadás kezdetét is; a „székely jogon” örökölt föld, „nemességszerző Márton” már csak családi emlék:

Apámat a szükség az ősi örökség eladására bírta vasutasnak állott s gyermekeit, hatot, gimnáziumba írta látott bút. bajt, könnyet, hogy nekünk a könyvet ládaszámra szállítsa

Prózában (az 1943-as rádióelőadásban) erről a következő áll: a nagyapa, „Dénes uram”, egy öreg könyvbe, Virág Benedek Századainak egyik kötetébe beírta az ítéletet: „1882-ben Sándor elment tanulni. Tanulni ment, azaz ettől kezdve bolyongás lett az élete. Málnásfürdő, Rév, Barátka, Sepsiszentgyörgy, s mit tudom én még milyen állomáshelyek után Sáromberkére nevezték ki állomásfőnöknek és én aztán itt születtem. Sáromberkén születtem, tehát nem otthon.” Ugyanez versben:

Vasúti sín mellett jöttem idegennek egy idegen világra tüzes vasúti sín volt legelőbb kicsiny talpaim alatt a járda vasúti síneken később hány idegen, messzi várost bejártaml

Az idegenség-élmény - A szabédi Nagyréten a bizonyság rá - többé már nem felejthető el, nem irtható ki az emlékezetből, a „hördülő kutyatorok” a szelíd hajlású dombok közé bújt, vonatot sosem látott faluban „morgó mozdonykutya” annak számára, akinek sorsa a gyorsvonat.

A tizenkilenc évesen megismert, fogadott szülőfalu mégis a családi fészek; apai és anyai ágon a felmenők közt szabédi gazdák és unitárius lelké41