Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 2. szám - Legenda Kolozsvári Grandpierre Emilről (összegyűjtötte Albert Zsuzsa)
DaLos L.: Egyik kedvenc gondolata volt a beteg valóságérzékelés, ebben szenved társadalmunk, s szenvedtek az emberek, és hát a Cslbrákyzmus Is az volt tulajdonképpen, annak egyik válfaja... Ennek ellenkezőjével találkoztam nála 1960-ban, Szegeden, a Nemzeti Színház Kamaraszínházában bemutatták Puskin: A postamester című novellájának egy dramatizált változatát, amelyet Emil fordított. Én lenn voltam már akkor egy két napja Szegeden, operát Is néztem. Emil még Itthon arra kért, várjam az állomáson, és szerezzek neki szállást. Kivonultam az állomásra, elkísértem a szállására. Leültünk beszélgetni, Emil kinyitotta a bőröndjét. A bőrönd belső tábláján volt egy bekeretezett papíros. Amelyen pontosan föl volt sorolva, hogy egy egynapos kiszállásra mit kell becsomagolnia. Tételszerűen. Emil közölte: van neki Ilyen listája egyhetes, kéthetes, egyhónapos utazásra Is. Miért kell mindig elölről törnünk a fejünket, hogy jaj, becsomagoltam-e ezt, bettem-e azt! Előveszi az ember a listáját, és szépen berakja, ami kell... Mint oly sok hasznosat, ezt is eltanultam tőle. Réz P.: Visszatérve a Magyarokhoz, és arra a tanulmányra, amit Domokos Mátyás említett, tényleg nem volt valami rokonszenves tanulmány, viszont ezt túlhangsúlyozni fölösleges volna, mert talán ez volt az egyetlen olyan dolog Grandpierre életében, ami politikailag, vagy ha úgy tetszik, etikailag gáncsolható. Mert ez az élet egyébként nagyon tiszta és rokonszenves élet volt, méghozzá nehéz időkben. A háború alatt, és később az elvonulásával nagyon is helytállt. Tulajdonképpen két dolog érdekelte istenigazából. A nők és a nyelv. Legjobb műveiben jórészt ez van jelen. Egyébként én a legjobban a Tegnap című könyvét szeretem. Korai könyv. Dalos L.: Én is, az eredeti változatot. Réz P.: Emil úgynevezett jó családból származott, apja az erdélyi Magyar Pártnak volt az egyik vezetője a húszas években, konzervatív úr volt, a fiát jó nevelésben részesítette. De Grandpierre nem szerette ezt a közeget. Szász I.: Ő az apját nagyon nem szerette. Réz P.: Az apját nem, az anyját igen... Amikor kikerült Franciaországba, fiatalon, és azt hiszem, egy évet töltött ott (erről szól a Tegnap nagy része), akkor szembeállította azt a modern, racionalista világot, a franciát, és ezt az álszent, zárt, szűk, előítéletes magyar úri világot, amelyben felnőtt. Ez óriási felismerés volt a számára és óriási írói téma. A saját anyaga. Persze a különbséget, ellentétet nem a politikában mutatta meg, hanem a szerelmi erkölcsökben például. A magyar szerelmi erkölcsöket nagyszerűen megírta első kis novelláskötetében, a Lelki finomságokban, ami 1948-ban jelent meg. Remekművek vannak benne, az érzékletességnek, biztos elemzésnek és elegáns humornak a remekművei. Ha ezt folytatta, folytathatta volna, olyan nagy író lehetett volna belőle, mint a legjobb modern franciák. Egyébként igen okos és tárgyilagos analitikus volt a műveiben és az életben, - amikor éppen nem volt rettenetesen elfogult. És emellett nagyszerű nyelve volt, olyan tiszta és természetes magyar nyelven, mint Grandpierre, kevesen írtak. Ezt - szerintem - nemcsak annak köszönhette, hogy Erdélyben nőtt fel, és ott nagyon jó magyar nyelv maradt meg, nem is csak annak, hogy eleve kitűnő nyelvérzéke volt, hanem annak is, hogy sok idegen nyelvet tudott, kitűnően. Én akkor ismertem meg, amikor a Szépirodalmi Kiadóba kerültem, 1951-ben. Mindketten lektorok voltunk, persze Emil tekintélyes szerkesztő, én zöldfülű kezdő. A kiadó társalgójában, kávézás közben egyszer elmondta, két halálunalmas értekezlet között, hogy „összehasonlító szerelemtant akar 24
