Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 2. szám - Tornai József: Fleur de Fleurs-asszony, Kentaur, Fényből fényre (versek)
Tornai József Fleur de Fleurs - asszony Fleur de Fleurs-asszony jelentem én is halott vagyok maga nem hagyta hogy itt maradjak ha már a lelke nem lakik bennem igazi otthonában a megtagadóidban mit elpusztítani mégse tudott csak a halálával most ittfekszem önnel egy ravatalon az ősz gyertyái körüllobognak maga nem láthatja én érzem még bőrömön a lángokat Fleur de Fleurs-asszony imádom nemcsak az illatát de a szemérmét is azt amilyen csak magának volt és ahogyan elveszejtett vele amint egy ilyen Fleur de Fleurs-asszonyhoz illik hiába halott hiába hogy én is az vagyok mi élünk az ön illatától az illat szellem és látás ki tudná megmondani mi a szerelem és mi a férfiúi és női kívánkozás mérlege ön biztosan a legzártabb szerelmes volt ezért nem szeretett elég misztikusan ezért áldoztam én föl éveken ötféléimét és reményeket minden nőt gyűlölök aki él mert maga már nem élhet gyűlölöm őket s mégis a testükre éhezem a maga nyakának idatozása helyett Fleur de Fleurs-asszony azt kérdezi szeretem-e még az ön testetlen leheletét éjszakámban a láthatatlan évszakokat a merő elveszítettséget emlékszik hogy rettegtem éveken át mintha a szerelem csupán elveszítés volna és a közöny az elutasítás a megőrzés művészete lehet ez volt a maga fölfedezése akit újra meg íjra reménytelenségbe lök fönnmarad a víz színén és annál jobban úszik az árral szemben minél gondtalanabbal húzza a mélybe de most hogy maga merült el véglegesen tudja hogy szeretem
