Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 2. szám - Tornai József: Fleur de Fleurs-asszony, Kentaur, Fényből fényre (versek)
álmomban is váromfölbukik-e a huUámokból ahonnan nem jöhet vissza sehogy soha tanulom a maga halott nyelvét s néhány alapigét mondatot már jól tudok szóval egyre halottabbul beszélek magával nincsenek közöttünk megértési problémák se távolság vagy idő akkor ölelem magamhoz és ott ahol akarom sose gondoltam hogy a legegyszerűbb és legszentebb a halottak szeretkezése látja ezt is magának köszönhetem végülis a verssoraimat még mindig maga ütemezi a vére lüktetésével még mindig ellepi parfümével az idegszálaimat erdőt a köd kísértsen csak Fleur de Fleurs-asszony táncos lábával lépjen be tülvilági szobámba teste díszeitől most is kinyitja szemét a halottja mellett egy halott Kentaur Többször is aludtál itt szeretkeztél emelted reszkető kézzel betegen teáscsészéd a szádhoz itt mondtad gyönge testemre hajnalban „pedig nagyon kívántam” innen indultál arra ajég-csúcsos útra honnan nem tudtál visszaszökni ez az ágy nyílt szét alattunk de mi csak nevettünk tovább és csókolóztunk egymás azúr-palástjába csavarodva akárhányszor lefekszem vagy fölébredek fóRobban bronzhqjad pecsétje a széles örökéletű párnán hol most naponta siratom emlékekre és üres ájulatokra szakadt időd „ no de álmodni ez a bökkenő” mitől rettegjek ha nem tőled vesd meg végre az ágyam ahogy ígérted kőd-fújó csillagképedben a Kentaurban 9
