Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 2. szám - Molnár Miklós: Krisztina (elbeszélés)

állandóan változnak köztetek a kölcsönhatások, a sokértelmű viszony­latok. Ami semmiképp nem jó, mert tériszonyt kelt és szétroncsolja a lelket, az a kétszemélyes párkapcsolat. Egy-két hétvégére prímán megfe­lel, vagy akár egy hónapra is a hegyek közt, egy menedékházban, de ha egyszer mind a ketten fogadalmat tesztek, hogy ez lesz a kizárólagos életformátok, az hosszú távon nem működik. Akkor elkezdődnek a vég­telen követelődzések, a különféle zsonglőrmutatványok az unalom elke­rülésére, és lassan, kérlelhetetlenül bezárul előtted a teremtés végtelen látóhatára. Az egyre összébb szűkülő falak kipréselik világodból a leve­gőt. A középkorban dívott a szüzességi öv - ámbár meg lehetett találni a nyitját, ha másként nem, hát fűrésszel. Szüléink korában létezett még a holtomiglan-holtodiglan házasság, néha még ma is létezik - bármennyire ocsmány, mégis ez számít a törvényes együttélési formának, persze ugyan-ügy meg lehet találni a nyitját, csak még több fűrészelés és ren­geteg papír kell hozzá. Mindez roppant kellemetlen, bár csak egy szelete az iszonyatnak. Az igazi szörnyűség, a lidércnyomás, melynek prése alatt legtöbbünk a teljes felnőtt életét eltölti: a mélyen gyökerező alattomos hit az egy-per-egy világban, az „uram-és-parancsolóm” világában. Élj egyet­len férfival, és előbb-utóbb igényt támasztasz rá, előbb-utóbb ki akarod sajátítani. Élj öttel: az igény ugyanúgy meglesz benned, de szétoszlik, többértelműen és meghatározatlanul. Amit nem ad meg az egyik, azt könnyedén megadja a másik, senki sincs taccsra téve, mert ne adj Isten, bűnös és alkalmatlan, senki sincs sarokba szorítva olyan követelésekkel, amiket nem tud teljesíteni. Az Öreg Kulák meséli, hogy Tibetben egykor szabadon gyakorolták a többnejűséget és a többférjűséget. Állítólag a tibeti nők gyönyörűek, erősek, szabad teremtések voltak, megálltak a saját lábukon, földet műveltek és kereskedtek, akárcsak a család férfi­tagjai, akik viszont a földkerekség legvadabb mágiáját hívták életre. Ilyen jól még soha nem ment a sorom. A Tisza-parti tanyán minden­ki kivirul, mert mindannyian tevékeny részeseivé válunk egymás életé­nek. Az Öreg Kulák a szellememnek viseli gondját - tele van nagylelkű­séggel, tapintattal és önbizalommal, ezért olyan biztonságban élek, mint soha máskor. Annyira gáláns hozzám, hogy az ő társaságban mindig szépnek érzem magam. Bence a testem társa, és havernak is nagyon klassz, remekül kijövünk egymással. Akár autóstoppozunk, akár dolgo­zunk, akár szeretkezünk: pillanatok alatt egymásra hangolódunk. Kicsi Janó meg Idsöccs és cimbora; dilis proligyerek ő is, akárcsak én, jól re- zonál a paranoiámra. Hosszú, csöndes alkonyatokon körbejár a demizson, és tömör, nyá­jas, halkan eldünnyögött mondatokat váltunk a nappaliban (a nyűtt díványon, a zömök ülőbútorokon meg az agyonzsúfolt könyvespolcon kívül alig van más berendezési tárgy). Bence néha gitározik és énekel nekünk, az Öreg Kulák pedig az apjára emlékezik, aki túlélte az ukrajnai munkaszolgálatot, jószerivel csak azért, hogy Recsket is megjárhassa. Rengeteget mesél 56-ról, és szinte minket is besoroz egy felkelőosztagba. Kicsi Janó meg hazagondol Csíkcsicsóba: behúzódik egy sarokba, a no­teszába írogat, vagy a körmét rágja. 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom