Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 12. szám - Egy kétszáz éves magyar értelmiségi család (Varga Domokossal beszélget Albert Zsuzsa)

Szent ereklyeképet ad,

S az - habár, az évek szállnak - Mindig kebelén marad.- És nagyapja, Vargha Gyula költészetéről mit tart a ma élő unoka ?- O már más generáció. Szász Károly e század elején befejezte az életét, Vargha Gyula viszont, akit vejének és költőtársának fogadott, 1929-ig élt. Az ő költészete ezekben az utolsó évtizedekben virágzott ki igazán, amikor lassan már hivatali munkáját is letehette. A Központi Statisztikai Hivatal vezetője volt ugyanis sokáig, továbbá egy időben Kassa városának országgyűlési képviselője és Tisza István kormányának államtitkára. De öregkorában már csak a költészetnek élt, s érdekes módon az őt követő nemzedékben is elismerést szerzett. Kosztolányi Dezső, Schöpflin Aladár, Komlós Aladár például igen sokra tartotta. Csak az a furcsa, hogy ő viszont nagyon kevéssé ismerte el ezt a nemzedéket, különösképpen pedig Ady Endrével állt olyan lelki perben, hogy ma már szinte tragikomikusnak érződik az a hang, amit ővele szemben megütött. Jellemző, hogy Szász Károly is, Vargha Gyula is nagyon szerette Heinét, egész csokorra való versét fordították le. Na már most mindazt a rosszat, amit Adyban kárhoztattak az ellenségei - erkölcstelenségét, vérbaját és egyebeket - Heinéről is el lehetett mondani, de ez őket nem zavarta. Ady miatt viszont Vargha Gyula a végsőkig keseredett, hogyan rontja meg a magyar nemzeti szellemet és jellemet. Mint Tisza István személyes híve, közvetlen munkatársa hogyan is bocsáthatta volna meg az ilyen Ady-sorokat: „Szánjátok őt, a geszti bolondot, / Urnák s magyarnak egyként rongyot” Ady különben is annak a Magyarországnak a csődjét jelentette be, amelynek Vargha Gyula egyik oszlopos tagja volt. Az viszont már egészen különös játéka a sorsnak, hogy nagyapám a maga részéről szintén előre látta ezt a csődöt, a közeledő tragédiát. És még csak nem is úgy, mint Ady, mert Adyban a remény is élt azért nagyon sokáig, ő ezt a reményét csak a háborús években veszítette el. Vargha Gyula viszont fő-fő statisztikusként, pontosan látta, milyen kedvezőtlen és visszafordíthatatlan folyamatok mennek végbe ebben az országban. Reménytelennek ítélte a helyzetet, de mikor a tragédia végül is csakugyan bekövetkezett, ezt ő furcsa módon főleg azoknak tulajdonította, akik - mint Ady is - őhozzá hasonlóan megjósolták az előttünk álló szörnyűségeket.

Vargha Gyula: Kevés a vetés

Ülök szomorún a vonatban,

S egy daltöredék kísér szakadatlan,

Tört hangja egy bús, panaszos dalnak:

Kevés a vetés, sok a parlag.

Fut a táj, hegy-völgy váltja a síkot,

Nagy tábla után jönnek pici csíkok;

Tarlón, ugaron fel-felröppennek a varjak,

Kevés a vetés, sok a parlag.

A föld csupa gaz, csupa kóró,

Magvát a szelekbe kiszóró.

Hol a szél vet, ugyan ki arathat? - Kevés a vetés, sok a parlag.

Kihalt a mező, elvétve ha egy-két Gyerek zavarász kócos tehenecskét,

90