Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 12. szám - Margittai Gábor: Az igazság élménye (A személyiség, a műfaj és a megismerés problémája Babits Mihály esszéiben)
dást az akarat platonikus átértelmezésével igyekszik enyhíteni: „az Akarat az Igazság hatalmas szava, a Logosz”;58 vagyis Schopenhauer voluntarizmusát az istenszemlélet éterien tiszta sóvárgásába és a teremtő isteni tettvágyba oldja. Igaz, ez a kontraszt a korai esszék gondolatvilágát jellemzi inkább; a 30-as években már elképzelhetetlen bármiféle nyilvános engedmény a vitaiizmus és az antiintellektualizmus javára.59 Babits szubjektivitásának elemzésekor sem feledkezhetünk meg a személyességgel ellentétesen kibontakozó, normatív etikai erők jelenlétéről, amely a korviszonyok megváltozásával, a babitsi apokaliptikus hangnem eluralkodásával egyre hangsúlyosabb lett az esszékben. Az életfilozófiákból kikristályosított termékeny zseni-kép, az emberi és ésszerű határokat meghaladó hérosz, aki azonban feltétlenül kultúrhérosz marad mindig, a változtatás és a sorsszerűség ereje, akin ugyanakkor történeti fátum és lírikus fantázia uralkodik,60 kinek sorsa és megkülönböztető érzékenysége a mechanikusságától megfosztott intuitív percepció szabad fegyelme - ez a lírával határolt szubjektum a 20-as évek közepétől egyre markánsabban alakul át az egyre markánsabban megfogalmazódó etikai platonizmus alanyává. Az életfilozófiák vitális dinamikája megmarad - a cél és az érdek azonban, a kor hívó szavára, morali- zálódik. A létmegértés személyes gondja súlyosbodik a kultúra akut válságával, tehát akárcsak az individualitás és a líra fokozottabban morális karaktere, ez a probléma is kollektivizáltabb, közéletibb lesz: a moralizálódás a toronylakó kommentátort közösségi gondok példázatos prófétájává teszi. A Jónás könyve az esszéíró paradigmaváltását is pontosan érzékelteti. Számunkra ezeknek a váltásoknak a poétikai és (történet)bölcseletei következményei a legizgalmasabbak. A Halász-bírálta babitsi szubjektivitás tehát folyamatosan átalakul, magjában - az irodalom- és világértelmezés szubjektív irányát meghatározó, a lelkiség újklasszicista igényében és az önfeltáró vallomásosságban megnyilatkozó drámai egyéniség kultuszában, a kategoriális határokat lebontó és a szubjektumok közötti átjárhatóságot megteremtő (mély)líra kivételezettségében valamint a megismerés egzisztenciális hangoltságában - sohasem szűnnek meg az ellentmondások. Mindkettejük műfaj- konstituáló szubjektivitásában sok a közvetítendő antinómia, a rendszertelenség és a következetlenség, ám ezek biztosítják az esszék belső dinamikáját és drámaiságát. Babits esszéi gyakran tematizálják e látens kételyeket, saját alkotói kérdésekre is keresve a válaszlehetőségeket. Ezeknek az állandó elmozdulásoknak, nézőpontváltásoknak a megformálására végső soron az esszé műfaja látszik a legalkalmasabbnak. Jegyzetek: 1 Babits egyéniség-koncepciójának elemzésekor támaszkodtam POSZLER GYÖRGY Az írástudók hűsége című tanulmányára, in: Poszler György: Eszmék, eszmények, nosztalgiák. Magvető Kiadó, Bp., 1989. 2 Halász nemzedéki attakját is főként annak kollektív elfogultsága, vagyis éppen generációs tömeg-jellege, időponthoz kötött olcsó arisztokratizmusa miatt utasítja el: „Az író mindig egyén, s csak egyénileg lehet megítélni. (...) Mint író csak egyén s nem numerus. ” Babits Mihály: Esszék, tanulmányok II. Szépirodalmi Kiadó, Bp., 1978, 479. (továbbiakban: ET I/II.) Az, hogy Babits minden érdektömörülésben a partikularitás és a politikai prostitúció rémét (lásd Benda- interpretációját) - „Az irodalom nem politika, s nem tűri a politikai gondolkodást” (u.o.) -, azaz az egyéniségellenesség fő bázisai látja, jól érzékelteti individualitásának századfordulós szubjektum-felfogásának hőfokát. 3 Példa a babitsi zseniesztétikára: „zsenit kíván (...) minden költészet” (ET II. 28.) 4 Erre utal a korai Shakespeare egyénisége című esszé, amely szerint a lélek „lelkiállapotok összessége”, „olyan, mint egy tiszta lap, melyet a világ ír tele”; és az „egyéniség nem egyéb, mint a világnak egy sajátságosán színezett tükörképe”. (ET I. 61., 62.) 5 Például a Névjegyemre című versben: S e rövid név, értelme tárva,ltudjátok mégis, mit jelent ?l Egész világot, önkörében, mely zártan, szuverén kereng. (...) S e világom tág, de idegennek belé a 85
