Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 12. szám - Margittai Gábor: Az igazság élménye (A személyiség, a műfaj és a megismerés problémája Babits Mihály esszéiben)
A teológiai következtetések mögött ismeretelméleti vitaiizmus munkál. A tudásvágy hajszájában „a gondolkodás dráma lesz”,50 és: „Alig volt gondolkodó, kiből a gondolat oly véresen és húsosán szakadt volna ki, annyit rántva magával a vérző és meleg lélekből”.51 Babits és Halász megjegyzése gondolat és lélek kívánatos anatómiai szervességéről egybecseng, de ami Halásznál beépül, az Babitsnál kiszakad. Ágoston azt példázza az esszéíró számára, hogy a hiteles megismerésnek egzisztenciális tétje, a hiteles megismerőnek a tudás éroszában reflektált személyisége van. „E filozóf nem hideg: mert életkérdés neki az igazság”.52 E mondat jelzi a babitsi ismeretelmélet egzisztenciális problematikáját, amely a moralizálódási folyamat hangsúlyváltozásai során sem változik meg. Mivel a világértelmezés motivációja a személyes és kielégíthetetlen szenvedély, e szenvedély poéti- kus megjelenítésében: metaforáiban, arcképelemeiben, egy személyiségből levezetett és egy személyiség létkérdéseire felelő lírai-vallomásos-önértelmező filozófiában konstituálódnak Babits esszéi. Ami Ágostont jellemzi, az jellemzi őt is, neki is „az igazság (...) nem tárgy, hanem élmény”,53 és ő is „az a filozófus, akinek filozófiája a saját egyéniségén alapul, aki (...) a személyiséget, sőt az egyéni akaratot teszi a világ első rugójává ”.54 Az esszék mögött valóban személyes indítékok állnak. Az Agoston-portré után az igazság szenvedélyében lappangó erotikus dialektika már ritkán vezet megbékéléshez, előtérbe kerül a hübriszbe forduló mértéktelen, platonikusan csak nehezen igazolható akarat. Az 1924-es Balassa-esszében, amely Dézsi Lajos Balassi-kiadásának recenziójából indul, a reneszánsz kori rablólovag- költőt, ezt a kora kicsinyességébe, provincialitásába fulladt tragikusan kicsinyes embert, akit Babits egyben nyugatos ősnek is megtesz, szintén a tehetetlen szenvedély jellemzi; ám az ő meghatározó jellemvonása, Ágostonnal ellentétben: az egész életét átható meghasonlott, hübriszbe forduló gőg és írói hivatástudat, ami ugyan az igazság és létezés szenvedélye, ám csupán keserűség, szétesés az eredménye. Balassi mellett természetesen ott áll az Ady-párhuzam. A portréban bemutatott (kettős) lé- lekdráma Babits szerint a szerep és ajellem kudarcából fakad. A széthullásba fordító egzisztenciális szenvedély a késői Széchenyi-arcképben is megjelenik, amely szerint a politikus drámájának oka, hogy erkölcsileg átéli, megszenvedi tettei következményeit, számára „a magyarság valóságos végzet és átok”.55 „A mohó lélek semmiről sem tudott lemondani... nem tudott választani. így állt elő a rettenetes hasadás tudat és élet között.”56 Széchenyi naplóit Ágoston vallomásaihoz hasonlítja Babits; lelki érzékenysége, (politikai) gondolkodásának egzisztenciális komolysága és önkínzó éthosza azonban a cselekedet dilemmája elé állítja és az őrületbe taszítja a grófot. A portréban Széchenyi a görög drámák tragikus hőseként lép színre, akinek tudását szenvedése hitelesíti. Végül Kosztolányit is csak kései versei miatt menti fel Babits: „Utolsó versei, melyek a magyar költészet legszebbjeihez sorakoznak, mindenkinek a saját haláláról énekelnek.”57 Kosztolányi műveinek a halálfélelem ad egzisztenciális hitelt. A három alakot az öngyötrő konfesszió, a szenvedés hitelessége, a morálisan is értelmezendő tettvágy és a mindent a léthez mérő magatartás maximalizmusa kapcsolja egymáshoz és a korai ágostoni eszményhez. A megismerés egzisztenciális han- goltsága, az igazság szenvedélye erkölcsi kötelességként jelentkezik a babitsi esszéisztikában, mivel ez a magatartás alapoz meg mindenfajta humanista álláspontot. Babits filozófiájának összességében az egyéniség a szubsztanciája, a líra-forma a szemléleti-alaktani horizontja és az igazság szenvedélye, a tudásvágy erotikuma a mozgatója. Az augustinusi igazság, mint említettük, szintén ellentmondást termel, vagy legalábbis ellentétes erők konfrontációját, amikor ugyanis az esszéíró az elemzett filozófia alapjául a bölcseleti logika helyett az ént és az akaratot teszi meg - bár ez az igazságfogalom platonikusan időtlen, logikai harmóniát képző, illuminatív jellegű -, egyben lemond az objektív racionalizmus jogairól. Babits ezt az ellentmon84
