Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 12. szám - Margittai Gábor: Az igazság élménye (A személyiség, a műfaj és a megismerés problémája Babits Mihály esszéiben)
szimbolikussá válásban a költő tudás és létezés együttes misztériumának a feltárásához jut el: szimbolista aktivizmusában, életének műalkotássá oldásában, lírai önfeltárásában, önfeladásában és egyéniségének harci szabadságában nemcsak az ontológiai válaszfalak omlanak le, de a szubjektum a misztikus teljesség(élmény) alanyává is átváltozik ezzel. A szimbólumok Babits számára is a létmegértés eszközei. A líra a babitsi gondolatkörben tehát elsősorban szimbolikus-egzisztenciális és eruditív versalkotást jelent, múlt-tudat megjelenítése egyben szellemi és erkölcsi mérce, amelyet az eredeti értékek örökkévalósága szentesít. Az irodalomtörténet jeles korszakai közül éppen a pietista lelki pompájú, lelkiséggel és dekorációval zsúfolt verskultúrát megteremtő korokat: a középkor himnuszköltészetét, Dantét, a barokkot, Anglia viktoriánus líráját hangsúlyozza. Másrészről pedig „múltunkra emlékezni mindig líra”,42 vagyis nemcsak az esztétikai-ontológiai, hanem a történeti szintézis lehetőségei is benne rejlenek az erősen mitizált és a mitikus-emlékező szubjektumban megalapozott műnemben, amely igényes formakultúrájával éppen arra szolgál Babits számára, hogy feloldjon mindenféle - műfaji, lélektani, és kulturális - határt, valamint arra, hogy transzcendens távlatot adjon az emberi létezésnek. Halász poétikai rendszerében, természetesen, korántsem tölt be ilyen messianisztikus szerepet a líra, ellenkezőleg, viszont a második nemzedék már jóval korszerűbb eszközökkel rendelkezett a modern regény és a realizmus értelmezéséhez, mint Babits.43 A megismerés egzisztenciális tétje. - „Nekem csöpp kedvem sincs olyasmiről írni, amit nem ismerek közvetlen átélésből, s ami nem érdekel, vagy legfeljebb valami néprajzi vagy történeti kíváncsiságból érdekel. Az igazi világirodalom nem is lehet ilyen. Annak okvetlenül érdekelnie kell teljes egészében. Oly egész az, amihez mindenestől közünk van, mert a saját kultúránk, a saját irodalmi életünk is hozzátartozik és nélküle meg sem érthető.”44 Egyéniség és líraiság kultusza összegződik a babitsi ismeretelmélet egzisztenciális hangoltságában. Az esszékbe átmentett lírapoétika: a sokszor szaggatott, izgatott vagy körkörös, recitatív retorikájú előadásmód, a költészetében kikísérletezett és gyakorta alkalmazott metaforák, allegóriák készlete, a leplezetlen vallomásosság (mely olykor leplezetlenebb lírai vallomásainál) és belső dráma, a dialektikus kompozíciók mind versbeszédet és versbeszélőt feltételeznek. De az egzisztenciális kérdezés szükséglete nemcsak az esszék lírai erőterében mutatkozik meg: a létkérdésként felvetett humanizmus és európaiság, írástudói szerepértelmezés és - különösen - az önarcképpé váló arcképek a megismerési vágy tétjeit jelzik. Ahogy a fokozatosan kitáguló és mitizálódó szubjektum, a líraforma kultúrtörténeti totalizációja, a verszenének mint a kozmikus törvények kódolójának, kiterjesztőjének a meghatározása és az alkotás élet-művé komponálásának eszménye is. És az, ahogy az általános esztétikai, lét- és ismeretelméleti kérdések a humanista válsághagyomány gravitációjába kerülnek, mindig apokaliptikus erők ellen küzdve, mindig ellentétbe, drámába ágyazva, egy eszkatológikus misztériumjáték résztvevőiként. A költő-vátesz, túlvilági legitimációja miatt, szükségképpen alkot «előkérdést a személyes alkotói-ontológiai problémákból, alkalmaz és eszményít verseiben és teóriájában egzisztenciális jelképeket-tételeket és határoz meg teleologikus irányt a megismerés folyamában - ami a katolikus Babitsra hatványozottan igaz. A lírikus önfeladásából: a transzcendentálisban való részesedéséből és önfeltárásából, jelkép- pé-válásából felszabaduló tudás mint létprobléma, az egyén(i) poétikai-ismeretelméleti arisztokratizmusa pedig - egyre inkább - mint erkölcsi értékprobléma jelentkezik, amint azt az Ady-, Dante- és Kosztolányi-arcképeknél tapasztaltuk. A babitsi esszéisztikában talán a legexplicitebb módon az 1917-ben írt Agoston- portréban található meg ez a lírikusi motiváció és a megismerés belső hangoltsága. Az ágostoni filozófia ismertetése és a Vallomások magyar fordításának bírálata kapcsán, mintegy Macaulay klasszikus módszerét követve, a recenzióból bomlik ki a portréesszé, mely elsősorban arra ad választ, hogy mi az ágostoni filozófiának, sőt magának Ágostonnak a jelentősége Babits számára. Mert azon túl, hogy az egyház82
