Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 12. szám - Visky András: Kolozsvári anziksz. A Szent Mihály templom (vers)
Visky András Kolozsvári anziksz. A Szent Mihály templom a Passió bemutatójára Egy szomorú arc, író vagy zenész vagy építész, valami művész, aligha kétséges, de lehet, hogy pap, és akkor művész, író és zenész és építész. Vagy, hát persze, színész. 1528-ban, a kolozsvári Szent Mihály templom plébánosa, Joannes Clyn, miután megjárta Bécs és Pádua egyetemeit és visszatért városába, egy kőből készült ajtókerettel ajándékozta meg a város védőszentjéről elnevezett szent épületet. Reneszánsz ízléssel faragott homokkő a sekrestye és a szentély között, a görög mitológia töredékei és az őskeresztény szimbolika egyetlen történetben, álomszerű arányok, Kolozsvár. Joannes Clyn: ez is csak feltételezés, egy név, amelyet csak Isten tud kibetűzni, mondják. Voltak tűzvészek, tornyot ketté repesztő földrengés, a hitélet nem csillapodó viharai az egyetlen Név körül, amely Istené, és amit senki nem tud kimondani. Szent Mihály, ez valamivel könnyebb. A keret lunettájáról egy férfiarc tekint befelé, a templom szentélyébe. Kerítésre fölkapaszkodott, kíváncsian leskelődő gyermek, vagy inkább okos kamasz, figyelemmel kíséri a szertartást, de valami miatt nem juthat be, noha jelen van, lesúgja az egész liturgiát, ha kell, latinul is betéve tudja, és ha Aranyszájú Szent János könyörgéséhez ér a pap, a nagy imához, azt ő énekli végig, egyszerűen nem tudja megállni, de úgy, hogy senki nem vesz észre belőle semmit, még az sem, aki a szentmisét celebrálja. Isten mosolyog, a pap riadtan távozik, a hívek még ott ülnek vele egy darabig a homályban, de megesik, hogy a pap is időz még, belenéz a gyertyafénybe. Ennyi az övé, aki fáradhatatlanul tartja magát, hogy belásson. Annyi az övé, ami nem vele történik. Ott van és nincsen ott. Van otthona és nincsen otthon. Részt vesz, de nem részesül.
