Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 12. szám - Balázs Attila: Mementó, sztrapacska!
című (rádió)drámának. így látom ezt 1999 májusában én: B. A. (Nem kizárt, hogy tévedek, mert ez egy rossz, befejezhetetlenségre, örök torzóságra ítélt drámai akármi. A Néha-néha...) (Néha-néha visszatérnek a tavaszi álmok) Park: fák és pázsit. Lámpa és egy pad. Nappal van, madarak csicseregnek kitartóan. Kopott ruhás, oldalvást, félfejt erősen őszülő férfi sétál be a színre. Egyik kezében póráz, a másikban nejlonzacskó. Merengve néz körül, majd leül a padra. Lepakol. Arcát a fény felé emeli, élvezettel sütkérezik. Bóbiskolásából hirtelen felriad, a pórázra tekint. Úgy tesz, mintha kutya lenne a szíj végén. Meleg hangon szól hozzá. SZINDBÁD: Te kis sumír, Gubóka. Szeretettel simogatja a „kutya" fejét. SZINDBÁD: Kutyuskám, örülsz az életnek? Hálás kutyalihegés hallatszik. SZINDBÁD: Pusztai Betyár, Gubó. Hol van az a nyár? Dúdolja a régi slágert, Gubó belevonyít. SZINDBÁD: Jól van, te kis Betyár Sumír. Emlékszel még apádra? Pusztai Bendegúz Gúbóra. Vagy anyádra? Tündércelli Gigire. Csend. SZINDBÁD (nevet): Mondtam már, hogy egy kis kurva vér is úszkál benned? Csend. SZINDBÁD: Te kis kurva fiú! Csak tudnám, milyen gondolatok járnak a fejedben. Emlékszel még arra, amikor megkaptad az első oltásod? Gubó vonyít. SZINDBÁD: Emlékszel hát? Mondjuk, a Balatonra. Emlékszel? A Balatonra indultunk. Micsoda idők voltak! A Balatonra indultunk, te meg összehánytad a Skodát, mert rosszak a magyar szérumok. Aztán Almádiban lefeküdtél egy bokor alá, ahol hús földet kapartál magad köré, mert ráadásul tengeri-betegséget kaphattál az úttól. Nem felejtetted el? A Toldi Miklósból olvastam fel neked, hadd acélosodjál, te magyar puli gyerek! Gubó vakkant. 12
