Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 12. szám - Balázs Attila: Mementó, sztrapacska!
SZINDBÁD: Helyes. Igazad van. A János vitézből olvastam. Olyan könnyen felejt az ember. Emlékezete gyenge, mint a harmat. Sok idő múlt el. Hanem, él-e még benned az, amikor kicsónakáztunk a magyar tengerre, és... NŐI HANG (csábítón): Szindbád! Szindbád felkapja a fejét. SZINDBÁD: Ki az? NŐI HANG (dallamosan, hívón): Szind-bááád! SZINDBÁD: Elárulnád egyszer, ki vagy te? Melyik vagy te? Gubó nyüszít. NŐI HANG (kacéran): Hol van az a nyár..? A nő halkan énekelni kezdi a régi slágert. Gurgulázik. Hol van... ? SZINDBÁD: Oké, tudom, ki vagy. Tekintget körbe. SZINDBÁD: Hol forog itt ez az ódon lemez? A nő elneveti magát. Távoli vonatfütty, erősödő zakatolás. Elnyomja a nevetést. Szindbád ráül a póráz végére, két kezével befogja a fülét, összegörnyed. Reszket. A kibírhatatlan zakatolás lassan távolodik. Csend. Madárkórus. Szindbád megnyugszik. Kihúzza a feneke alól a póráz végét. SZINDBÁD: Megvagy még, Gubókám? Jó. Akkor most olvasunk. GUBÓ: Már megint? SZINDBÁD: Mit mondtál, Gubókám? GUBÓ: Már megint? SZINDBÁD (ingerülten): Mi az, hogy már megint? GUBÓ: Semmi... Csak az van, hogy tegnap is olvastunk, meg azelőtt is. Nem játszanánk most valami mást? SZINDBÁD (erélyesen): Ül a kutya! Aztán megbocsátón legyint, vastag könyvet vesz elő a zacskóból. Nyálaz, lapoz, köhint. SZINDBÁD: Emlékszel? Csend. SZINDBÁD: Na jó, duzzogjál csak, amennyit akarsz. Most nem a Balatonról van szó. Hanem: voltál-e már azon a helyen - írja itt -, ahol a temető a hegyol13
