Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 8. szám - Nagy Miklós: Régi kolozsvári arcok (Kozma Dezső: Erdélyi utakon)
tánti házában átélt élményeket felidéző Proust, vagy a görög földről Párizsba került, s egyedül önmagával, a tükörben megpillantott „Albert-mással” beszélgető- pajtáskodó kisfiúból lett író, akit Albert Cohennak hívnak, s akinek zsidó-létére és kitagadottságára ébredése legalább oly tanulságos, mint a Tóra elé járulók névsorában megemlített „József”-é. A magyar olvasónak sajnos aligha lehet alkalma elmélyült párhuzamot vonni Albert Cohen és Patai József írásai és hangvétele között (hacsak nem lapozza fel a Múlt és Jövőben megjelent Cohen-fordításokat*); pedig az „öregsége korában” gyűlöletes szegénységre, az oly annyira imádott franciák árulására, a Mama korai s tudatban-lélekben megannyi sebet ütő' halálára, a helyét nem lelő' apára visszarévedó' Cohen és a zsidó- törvények bevezetése eló'tt rabbinikus éleslátással vészt sejtó' Patai „mesélése” között megannyi híd feszül, amelyen mi olvasók, egyik műból a másikba hatolhatunk be. A feltűnő' hasonlóságok és eltérések számbavételekor persze azt is meg kell említenünk a történelmi hűség kedvéért, hogy Albert Cohen három évtizeddel a haláltáborok felszabadítása után vetette papírra gyermekkora szívszorító emlékeit, s egy bűntudattól valamennyire átitatott társadalmi közegben egészen másként szólhatott a történelmi múltról, az asszimiláció gyökértelenséghez és önazonosság vesztéshez vezető' keserves tapasztalatáról, a polgárosodás iszonyatos áráról (melyekről a fiatalabb író nemzedék egyik markáns képviselője, Finkielkraut vallott bölcsen), mint Patai József, aki egyszerre érzékelte a keresztények idegenkedését és a „semmit sem megtartók” hitárulását, amely, mondjuk ki bátran, együtt gyöngítette a másság megőrzésének pozícióit és az évezredes Messiás-várás reménységét. A középső kapu újbóh közkinccsé tétele a szerkesztők éleslátását dicséri. Én magam, kálvinista lévén, nem is látom más okát az újrakiadásnak, minthogy a szerkesztők az életünkből kikopni látszó hagyományok megmentésére, tiszteletére és a finkielkraut-i asszimiláció-értelmezés újra* lásd Múlt és Jövő 1996/4-97/1, Franciák és zsidók összevont számában Albert Cohen: Oh, testvéreim...; Bálint Péter: A szeretet koldusa, (Cohen: Noteszlapok, 1978,) gondolására sarkantyúznak mindahá- nyunkat. (Múlt és Jövő Lap- és könyvkiadó, 1997) Bálint Péter Kozma Dezső: Erdélyi utakon Régi kolozsvári arcok Több mint negyedszázada jelennek meg Kozma Dezső különféle dolgozatai - többnyire a 19. század második felének irodalmáról - amelynek 1980-ban egyetemi tankönyvét is elkészítette. (Ez utóbbinak méltó „anyaországi” visszhangja elmaradt.) Noha kismonográfiát szentelt Krúdynak (1981), Mikszáthnak (1977), szívéhez legközelebb azok állnak, akik a századvégen - századfordulón felvirágoztatták Kolozsvár meg Erdély hírlapírását, novellisztikáját. A szerző Peteleit megrajzoló 1969-es tanulmányában a következő felsorolásra bukkanunk a kincses város akkori jelességeiról: Bartha Miklós, Bede Jób, Bródy Sándor, Ferenczy Zoltán, Gyalui Farkas, Kovács Dezső, Malonyay Dezső, Sebesi Samu, Thury Zoltán. Ne feledjük, ezek legtöbbje tanítványa, esetleg barátja vagy vitatkozó pályatársa az 1880-1891 között Kolozsvárott szerkesztő, munkálkodó Peteleinek. Az Erdélyi utakon anyagában jelentősen kibővült a fenti „írói respublika” névsora. Egyrészt jóval korábbra kerültek az időhatárok, mivel a kötet Brassai Sámuel mellett Gyulaival, Keménnyel, Mikó Imrével indul, másrészt nemcsak az irodalom és publicisztika művelői kaptak belépőjegyet. A filológusokon, nyelvészeken (pl. Bálint Gábor, Finály Henrik, Meltzl Hugó) kívül pedagógiai professzort (Felméri László) éppúgy lelhetünk benne, mint színházi rendezőt, nagyműveltségű színészt (Janovics Jenő, E. Kovács Gyula), vagy éppen városi főépítészt (Pákei Lajos), meg úttörő jelentőségű fényképészt (Veress Ferenc). Azt is meg kell említenünk, hogy nemcsak a „város”, esetleg Erdély szülöttei kerülnek bemutatásra, hanem olyanok is, akik máshonnét jöttek és pályájukon csupán hosszabb-rövidebb állomást alkotott 94
