Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 3. szám - Kovács István: Mit jelent nekem március idusa?
bitóra küldte. Koós Ferenc emlékíró, aki közhuszárként szolgálta végig a két erdélyi hadjáratot, az Életem és emlékeimben vallomást tesz arról, hogy számára ön az erkölcsi mércét jelentette, a későbbi időkben is önmaga vagy mások cselekedeteit mindig aszerint ítélte meg: vajon mit szólna hozzá Bem tábornok úr? Koós tiszteletes jegyezte fel az Ön tábori életének egyik epizódját egyszerű katonáinak őszinte megbecsüléséről. Nagyszeben győzelmes bevétele után két közkatona, Szász Károly huszár és Nagy Dániel gyalogos betért az egyik rangos vendéglőbe a főtéren. Oda jártak étkezni a sereg főtisztjei is. Más üres hely nem volt, így az asztalfőre ültek és ebédelni kezdtek. Az asztalnál tisztek, jónéhányan. Egyszer csak megérkezett Bem tábornok és Bethlen Gergely ezredes. Utóbbi éppen Szebenben kapta meg a kinevezését. Velük még egy főtiszt, Makrai László. Azok a tisztek, akik már az asztal körül ültek, izgatottan felálltak, aztán intettek a két közhonvédnek, hogy távozzanak. „Bem észrevette, hogy e közlegényeket el akarják távolítani, kik készek is voltak erre; de Bem nem engedte. Erre aztán felkelt a két tiszt, és Bem s Bethlen Gergely ezek helyét foglalták el. A két közlegény végig ott maradott az asztalnál az öregúrral és a tisztekkel.” Említettem Istók János szobrát Önről, amely a budai Bem téren áll. Ezt a szobrot, kicsinyítve, itt is láthatom, a varsói múzeumban. Tábornok urat a piski csatában ábrázolja. Tartásában kemény férfiasság, szétlibbenő tábornoki köpenyében lépni készül, sebesült jobb karja felkötve, kinyújtott baljával előre mutat. Érzem a művész szeretetét, amely a bronzból is felém árad. Istók János bar- casági csángó-magyar művész a nép emlékezetében, lelkében élő Bem Józsefet mintázta meg. Maga mesélte el a szobor genezisét, mikor 95 éves korában meglátogattam.- Nagyapám, Veres Borcsa István otthon, Bácsfaluban a térdére ültetett engem, az apró gyermeket, s Bem apóról mesélt. Mindig róla mesélt. Az ő seregében szolgált az erdélyi hadjáratban. Még a beszédét is utánozni tudta. Lengyel szavakat motyogott, persze, nem értettem. De tetszettek, kacagtam rajtuk... Aztán jó harminc esztendő múltán jött a szoborpályázat. Mikor hozzáláttam, egyszerre körülfogtak nagyapám meséi a tábornokról... 8. — Keresem az ön használati tárgyait, tábornok úr. Múzeumokban becses minden apróság, ereklyévé teszi a tisztelet. Kevés ilyen tárgyat látok, ennél többet őriz öntől Erdély, Bécs, Párizs. Pedig a szorgalmas lengyel hadtörténészek igyekeztek mindent felkutatni. Megtalálták az ön bécsi segédtiszjének, Jasvinszki kapitánynak a kardját, és elhozták ide. Megtalálták másik 1848-as segédtisztjének, Edward Jelwinszkinek a kulacsát, és azt is kiállították itt. Segédtisztjeitől több fegyver, személyes használati tárgy maradt fenn, mint öntől. Hadak útján csak a legszükségesebb dolgokat hordja magával az ember. Ön pedig majdnem két évtizeden át Európa forradalmi útjait járta. Vagy a sors üzenete ez, miként Petőfi holttestének elrejtésével: az ön emléke nem egy kardban, egy kulacsban él, hanem a megfoghatatlan örökkévalóságban, az eszmények, a példa fónségében? De legalább utolsó évéből, Aleppóból, ahol nyugalmas parancsnoki életét élte, onnan hazaküldhetett volna valamit az utókornak. Egy ócska sapka, ez jött haza Törökországból Varsóba, ahonnan pályája a világtörténelem egére fölívelt. Egy szürke sapka, ellenzős sapka, minden dísz nélkül, lyukason. Mint egy öreg lengyel paraszt, mint egy lengyel apó vásott sapkája... 87
