Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 10. szám - Kapuściński, Ryszard: Lapidárium III. (7. rész - ford. Szenyán Erzsébet)
A világ médiumai háromféle manipulációt alkalmaznak. Először is köztudott, hogy a nyomor területileg a harmadik világot jelenti. Azt mondják azonban, hogy hiszen az „ázsiai tigrisek”, Szingapúr vagy Taiwan is a harmadik világhoz tartozik. Figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy — ha csupán Ázsia lakosságát vesszük is alapul — ezen országok népessége alig tesz ki egy százalékot. A második manipuláció abban rejlik, hogy a nyomor problémáját kizárólag az éhínség kérdésére korlátozzák. Pedig a különbség nagyon jelentó's: a szegénységben éló' emberek nem mindig éheznek permanensen. Ha az összes szegény problémáját az éhezés kérdésére szűkítjük, a világ igazságtalan felosztásának jelenségét kisebbítjük. Azt szokás ugyanis mondani, hogy az éhezők száma mintegy 800 miihó, a Föld lakossága viszont a 6 milliárdhoz közelít. A valóságban azonban az emberiség két harmada, vagyis kb. 4 milliárd ember él szegénységben. A harmadik, erkölcsi szempontból legjelentó'sebb manipuláció az, hogy az éhezők problémáját kizárólag élelmezési kérdéssé degradálják. A gazdagok nézeteit tükröző' The Economist c. lap egyik legutóbbi számában jellegzetes címet olvashatunk: „Hogyan etessük meg a világot?” Az ilyen alapállás értelmében az egyén az emésztőrendszerével azonos. A lelkiismeret megnyugtatása céljából speciális nemzetközi szervezeteket hoznak létre, amelyeknek egyetlen feladata, hogy az éhezőket ellássák valamilyen alapvető élelmiszerrel. Vannak szervezeteink, vannak alapítványaink és szállítókapacitásunk, lehet hát hol ide, hol oda egy kis rizst vagy kukoricát juttatni. Nem esik szó ebből az alkalomból sem a humaritárius segítségnyújtást gyakran kísérő korrupcióról, sem arról, hogy a probléma ilyetén kezelése hihetetlen módon degradálja, sőt, egyenesen megfosztja teljes emberségüktől azokat, akiken állítólag segíteni akarunk. A szegénység nem csupán élelmezési kérdés, az éhezés, amelyről annyit beszélünk, és amelyet élelmiszersegélyek küldözgetésével akarunk ennyhíteni, csupán a jéghegy csúcsa. Az „éhínség” fogalma mögött szörnyű élet- és lakáskörülmények, betegségek, analfabétizmus, agresszió, családok szétesése, a társadalmi kötelékek ellazulása, jövőtlenség és inproduktivitás rejlenek. Az az ember, aki egyszer már hozzászokott a segélyhez (az egyébként nem elégséges segélyhez), még ha csak látványos, a médiumoknak szánt segélyakciókról van is szó, már élete végéig a nemzetközi szervezeteken fog élősködni. Számos menekülttábort láttam már — az, amit a tévében látunk, nem tükrözi a dolog lényegét, nevezetesen azt, hogy ezek a miihók inproduktívak, mert el vannak vágva, meg vannak fosztva a munkalehetőségtől. Ne feledjük, hogy itt elsősorban a trópusokról van szó, ahol ha a föld művelését akár rövid időre is szüneteltetik, a föld tönkremegy. A tévé képernyőjén pedig azt látjuk, hogy azok mellett az emberek — főleg parasztok — mellett nincsenek sem állatok, sem szerszámok, még egy kapa sincs. Csak egy gyékényük van, amelyen alszanak. És addig fognak élni, amíg kapják a nemzetközi segélyt,. És ez a gond sokkal komolyabb: az éhínséget jóakarattal és a technika mai szintje mellett csökkenthetjük. És a nyomort? Ne feledkezzünk meg arról, hogy a szegénységgel és éhezéssel együtt jár a szégyenérzet is. A szegény ember gyakran egyszerűen szégyelli, megalázottnak érzi magát, sok kultúrában pedig a szegénységet egyenesen bűnnek tartják. És itt jutunk el ahhoz a problémához, amelyet Oscar Lewis amerikai antropológus a szegénység kultúrájának nevez. A nyomor és éhínség mögött egy egész kultúra, egy negatív, destruktív életforma rejlik. Az az ember, aki nemzedékek óta a sze35