Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 10. szám - Balogh Tamás: Köszönetnyilvánítás (Valami másban is én vagyok a legjobb)
tói, hogy nem csak arra számítunk, várni még lehet, nem? Mert mi van, ha jön? Ha repül? No, a számítógép. Hatodikos koromban kaptam az elscft, egy Commodore +4-est. Hú, de menő volt, hozzánk járt fél Gyoma játszani. Peti komámmal azonnal bele is szerettünk saját gépeinkbe, csakhogy ő egy kicsit jobban, annyira, hogy ő ma már rendszerprogramozó, én meg csak felhasználó. Neki a szerelme, nekem az ismerősöm. Játszottunk, játszottunk, számítástechnikai-fakultációsok voltunk, hetedikes korunkban már a nyolcadikosokhoz jártunk, ha éppen nem videóztunk itthon helyette.7 Egy országos programíró-pályázaton is indultunk: egy olyan Magyarország-térképet kellett csinálnunk, ami mindent tud az országról, a megyékről, székhelyét, lakosságát, mindent. 0 továbbjutott, én meg nem, mert a pályamunkám — amit nagyobbrészt apu írt és fejezett be (koszi) - elkésett. Aztán én nyolcadikban már töri-faktos voltam; no, itt én jutottam tovább. Aztán, apunak hála, gimnazista lettem, egy osztályba kerültem Petivel, és naná, hogy felvettük a számtech-szakkört, amit pár foglalkozás után ott is hagytunk, mert untuk, mert már tudtuk. Meg aztán a tanár... de erről nem írok, írtam eleget a regényben. Meg a fakultációról, ami tulajdonképpen ugyanolyan óra volt, mint mondjuk a biológia. Olyan szar. Meg az érettségiről is írtam, amin átcsúsztam kettessel, aztán meg Metallica-koncertre mentem bátyámmal, Tibivel. De erről is írtam már amott. Ekkor persze8 már egy IBM-kompatibilis volt az íróasztalomon. Amikor vettük, elsős gimnazista koromban még igen drága volt, 97500 forintért kaptuk meg az alapkonfigurációt, ami egy 286-as alaplapból, egy 20 megás winchesterből, egy Hercules monitorból, egy 5.1/4-es floppy-meghajtóból és egy 104 gombos billentyűzetből állt. Újrakezdődött a programgyűjtés, a játékok és egyebek megalomán felhalmozása, amit én egy idő után abbahagytam, Peti - azt hiszem - ma sem. Pedig mindkettőnknek munkeszköz a gép; csak máshogy: én jóformán csak a szövegszerkesztőt használom rajta, ő éppen azt nem. Mást írunk - ő programot. Nekem van olyan napom, hetem, amikor elő sem veszem, illetve be sem kapcsolom - neki nincs. És itt még egy lábjegyzet: a kilencedik.9 7 Persze mindig azt mondtuk, az óra elmarad, azért nézzük a filmeket. Emlékszem, egy ilyen alkalommal láttuk A vadak ura című fantasyt, aminek akkoriban még csak az első' része volt meg; azt, amikor a zöld kukac-izét teszik a vasmaszkos szegény fickó fülébe gonosz bácsik, aztán a kukactól szegény pasinak zöld lesz a szeme és teljesen bekrepál, szörny lesz belőle, de nem mai használatú „zöld szemű szörnyeteg”, hanem igazi, gonosz, aki meg akarja ölni a jókat. De nem sikerült neki, mert az amerikai filmek 98 százalékában a jónak kell gyó'znie. De amikor beletették a fülébe azt a ronda kukacot, akkor sajnáltam. Késól>b nem nagyon. 8 Nem tudom, miért persze, de szerintem az. Természetes. Az időhatározó jelenében a Commodore már elavultnak számított a számítógépek között, gondolom ezért, és így gondolták szüleim is, főleg azért. 9 Akinek még sok köze van ehhez a bűvös masinához, az a már felemlített bátyám, aki tulajdonképpen unokatestvérem, de ez mindegy. Neki is munkaeszköz; ólt csinálják a Zrínyi Ilona Országos Matematikaversenyt, ahol minden kompjúterizált, kivéve a versenyzőit agyát, de lehet, hogy némelyiknek, mondjuk a korosztályonként első háromnak még az is.Tibi is szereti a gépet, de ő igazi reál-ember, matematika-technika-számítástechnika diplomája van, azóta lehet, hogy informatika is, nem tudom, régen beszélgettünk. A matematika és a számtech közelebb áll 29
