Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 10. szám - Balázs Attila: A vén zászlóhordók (hangjáték)
mondták, ha jól értettem, hogy ne mozduljak onnan, a vonat jó irányba visz, és majd ha befut ahová kell, megoldják az én problémám. UNOKA Hol történt mindez? NAGYAPA Ahol a farkasban is megfagy a húgy, a sínek pedig jégből vannak. Nem mindegy? Mindenesetre nagyon messze. UNOKA Rendben. És aztán? NAGYAPA Aztán robogott velem a vonat valahová, de érzésem szerint rossz felé. Egyébként is balsejtelem gyötört. Ezért kiválasztottam egy pár príma bőr- bakancsot, felhúztam, s amikor a szerelvény lassított, kiugrottam, bele egy hóbuckába. Fogalmam se volt. hol vagyok. Ösztönösen ebndultam valamerre, és kisvártatva teljesen eltévedtem a hóviharban. Na, apukám, erról ennyit. Utolért a végzet, gondoltam, amikor egy lovassal találkoztam. Pokrócokba burkolózva ült a lován, és jégcsapok lógtak az áliáról meg a szemöldökéről. Már alig tartotta magát, de biccentett, mutatva, hogy kapaszkodjak hátul az állat farkába. UNOKA (ironikusan) Ismerte, nagyapa, Münchhausen bárót? NAGYAPA Holt komoly. Megfordult a fejemben, hogy hátha rúgós a ló, de szerencsére nem volt az. Nem tudom, meddig bolyongtunk így. A kezem valósággal ráfagyott a derék kanca farkára, s valószínűleg ez mentett meg. Egyszerűen nem tudtam elengedni. Hogy napokig mentünk-e, vagy mindössze órák hosszat, azt már csak a nagyanyád mindenhatója mondhatná meg. Valószínűleg a ló tudta egyedül, hogy merre kell tartani, s mentette az irháját. Végül bebotladoztunk valami tanyára. Azóta, amikor kancát látok hátulról, mindig ez jut eszembe. A lovas nem érte meg a másnap reggelt, de én igen. És megértem az azutáni reggelt is, meg az azutánit is. Kész csoda. A többi nem érdekes. Megmenekültem és valahogy hazajutottam. Megmenekültem, egy lónak köszönhetően. Azóta szeretem a lovakat. És amikor — évekkel később abban az egykori sváb faluban, Hajóson — nekem lett egy kancám, akkor Tüzesnek neveztem el. És a szívem sajgott, amikor kivénült. UNOKA A lovakat lelövik,ugye? NAGYAPA Te tudod, mit akarsz ezzel mondani. UNOKA Jó, de legvégül nem jutott egészen haza, nagyapa. így volt? NAGYAPA Most aztán játsszuk, mintha te nem tudnád? UNOKA Igen, mindvégig kicsit azt csináljuk. NAGYAPA Rendben. Szegedig jutottam el. Ott aztán mondták, akik jobban tudták, hogy ha nekem kedves az én irhám, hát ne menjek tovább. Mert úgy fordultak a dolgok, hogy odahaza ráfázhatok. Folyik a revans. Hát nem is mentem. Mindezek után ráfázni: minek? Lehorgonyoztam Szegeden, és onnan üzentem egy földimmel Temerinbe, hogy élek és hol vagyok. Nagyanyád meg az Öcsi bátyád — hál’ istennek, nekik nem esett bántódásuk — gyorsan összepakolták a kis cókmókjukat egy rakás elértéktelenedett pengővel együtt — (nevetés:) pengővel, hajjaj! — és átpendültek a zöldhatáron. Akkor még nagy volt a fejetlenség, nekik sikerült. Apádnak, mire rászánta magát, neki viszont ugyanez már nem sikerült. Szegény Pubikát elkapták és bekaszlizták a jugók, hogy később kiengedjék, mégpedig úgy, hogy nem rúgták szét a herezacskóját. így születtél te amott. Jó-e vagy sem, meddő firtatni. APA Hát igen, a sors hegedűje, vagy az Ótos Bandié-e, már egyre megy. De mit akarok mondani... Az utolsó fiáker mindenesetre rég elment, mire én észbe kaptam. De hát le akartam előbb érettségizni, ha már a küszöbéig elju15
