Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 9. szám - Pintér Lajos: Egy sötét csillag (Sáfrány Imre emlékezete)
Pintér Lajos Egy sötét csillag Sáfrány Imre emlékezete ideges vagyok ebben az ideges, idegen városban. Ahol dolgoznék a szerkesztőségben, de egy kisvárosi világváros főteréről árad, üvölt a kocsmai rossz zene. Ihaj, csuhaj, sose leszek a magáé! Nem tudom, leinek szól a talpalávaló e szürke hétköznapon. A főtér koldusainak, gondolom, nincsen dalolni való kedvük. A nagytemplomot eltakarni új üzletházsor épült, ránehezedő súlyként nyomja a főteret. S több benzinkút ebben a különben is rossz levegőjű városban, mint amennyi fa. Véletlenül nőtt fái is kitörvén. Nem, aki ülteti, aki vágja, azé a törvény. És ha rövid sétával elmegyünk városunk lakótelepére, a Széchenyivárosba, mintha a Balkánon lennénk a hetvenes években. Mintha az akkori Bukarestben vagy Titográdban. Ihaj, csuhaj, sose leszek a magáé! A hetven éve született festő, a szabadkai Sáfrány Imre nem ezt a világot szerette. Tudom, hogy melyikei szerette, mert könyveiben leírta, képein megfestette. A szamárkórót például szerette, a szamártövist igen, a tengerparton iázó szamarakat, a teherhordozókat igen, a világ emberi szamarait nem Sáfrány Imre az Szabadkának, az Újvidéknek, mint nekünk Tóth Menyhért, mint Kiskunhalasnak Diószegi Balázs, mint Zombornak Milan Konjovics. Az ő festőjük. Rossz új irodalmi lexikonunk kitűnő vajdasági címszóinak köszönhetően íróként megismerhetjük, a festő kevésbé ismert. Érdekes, én is az írót ismertem meg először. Várnak az apostolok című Párizs-regényét olvastam valamikor a 70- es évek elején. Megragadott írói ereje. Újvidéki barátaim biztattak, hogy hazafelé utaztom- ban álljak meg Szabadkán, biztatásukra, bátorításukra jutottam el Sáfrány Imréhez. Olyan volt, amilyennek könyveiben is leírja magát: kopasz, vörös szakállas, megtört, beteg ember. Alikor már tolókocsijához kötve, s a beszéd is nehezére esett. A betegség már legyőzte, győzelem ha van, csak nem volt, akinek megadja magát. Számára ismeretlen embert: bizalommal, jó lélekkel és szeretettel fogadott. Kedves könyvem, a Párizs-könyv nálam volt. reszkető kézzel írt bele. Én pedig a vele való találkozás élményével egyik versembe, amely akkortájt jelent meg a híres Új Symposionban, egyik versembe beleírtam a nevét. Négy sötét csillag. Ilyen címmel írt négy portrét barátairól. Egyik sötét csillag ő maga is. Az alkotói siker és a siker fölé tornyosuló szerencsétlenségek. Leég 79
