Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 9. szám - A kölcsönadott kép (Benes József vallomása Sáfrány Imréről - Az interjút készítette: Szabó Tamás)
A kölcsönadott kép Benes József vallomása Sáfrány Imréről C kw/áfrány Imre 1928. szeptember 27-én, Okéren született. A tanárképző főiskolát Újvidéken végezte, majd az 1940-es évek végétől Ökéren rajzot tanított. Később a Magyar Szó és a szabadkai 7 Nap munkatársa, utóbb szabadfoglalkozású festőművész lett. Útinaplóiban, esszéiben sikerrel ötvözte az írói és a festői látásmódot, párizsi naplója ( Várnak az apostolok, Újvidék, 1971.) egyéni hangulatú művészettörténeti útikönyv. Korai. 1980-ban bekövetkezett halálával változatos alkotói pálya zárult, miközben ezzel egy jellegzetes vajdasági léthelyzet is beteljesedett. Sáfrány idén lenne 70 éves, alakját, egyéniségét — az évforduló alkalmával — Benes József festőművész idézi fel.- Kezdjük kissé rendhagyó módon ezt az emlékezést! Arra kérlek, mielőtt személyes emlékeidről, találkozásaitokról beszélnél, mulasd be néhány szóval a második világháború utáni Vajdaság képzőművészeti életét! Kik voltak azok az alkotók, akik Sáfrány indulásakor a korszak művészi ízlését a leginkább meghatározták? — A háború előtti Vajdaság élénk szellemi életének szerves része volt a képzőművészet. s az akkori időszak magas színvonalú festészetén belül egyszerre többféle irányzat is létezett. A festők közül nem egy Szabadkán ólt, dolgozott, elég talán Oláh Sándor, Hangya András és Balázs G. Árpád nevét említeni. Hármójuk pályája persze közel nem volt azonos: Oláh egy, a mesterséget jól ismerő realista festő volt, míg Hangya művészete inkább a munkásmozgalomhoz kötődött, kubikusokat, parasztembereket festett, a munkások életét ábrázolta. Balázs G. Árpád pedig festő és grafikus volt egy személyben, ő már, munkái alapján, a modernebb irányzatok képviselői közé sorolható. A művészeti irányzatok változatos sokszínűsége a második világháború befejezése után el kellett hogy tűnjön. 1945-ben jelentős irányváltás kezdődött, és az 1945-öt követő években a szociahsta realizmus Jugoszláviában is hivatalos irányzattá lett. Nem volt túl hosszú ez a korszak szerencsére, csak addig tartott, amíg a titói Jugoszlávia szoros kapcsolatban állt a Szovjetunióval. Amikor aztán, 1948-ban, Tito szembefordult Sztálinnal, a politikai váltás a művészeti ideológiára is döntő hatással volt, s bár a kommunista párt vezető szerepe megmaradt, a szocialista realizmus vezető szerepét azonnal elveszítette. Ettől kezdve szabadon, akadályok nélkül áramolhattak az országba a nyugati művészeti irányzatok, a szocialista realizmus, ahogy jött úgy el is tűnt. Lubarda, montenegrói festő volt az, aki az ideológia uralmát a legkorábban megtörte, aki legelőször túllépett az eszmei korlátozáson. Az „úttörők” sorában azonban ott van az a Sáfrány Imre is, akiről ez az emlékezés szól, mert 1951-ben már Sáfrány is kiállított Belgrád- ban, mégpedig a Független Képzőművészeti Csoport tagjaként — ezt a csoportosulást a modernebb irányzatokat képviselő alkotók hívták életre. Sikeres, szép korszaka volt ez a vajdasági képzőművészetnek. Az alkotók tele voltak erővel, lendülettel, úgy érezték, a világ megváltásában nekik is komoly szerep jutott. Itt említem meg Ács József festőművész nevét, kinek kezdeményezésére 1952-ben, 74
