Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 9. szám - Orosz László: Az önelvű irodalomtörténész (Horváth János emlékére)
Orosz László Az önelvű irodalomtörténész Horváth János emlékére c 1—/ zázhúsz esztendeje, 1878. június 24-én született. Jelképesnek tarthatjuk, hogy századunk legnagyobb magyar irodalomtörténésze egy évvel volt fiatalabb Adynál, egy évvel idősebb Móricznál. Adynak földije is volt: szülőhelye, a Bihar megyei Margittá mintegy 35 kilométerre esik a szilágysági Ermindszent- től. A partiumi múlt, hagyományok, tájnyelv révén a szatmári, tiszacsécsei Mó- riczhoz is lehetett köze. Földije volt annak a magyar költőnek, akinek művét: eszményeit, ízlését, nyelvét legközelebb érezte magához: a szintén bihari, nagyszalontai Arany Jánosnak. Az Eötvös Collegium első nagy nemzedékének tagjaként a nyelvész Gombocz Zoltán, a történész Szekfű Gyula, a zeneszerző és zenetudós Kodály Zoltán, a finnugor nyelvésznek induló későbbi nagy hatású író, Szabó Dezső voltak többek között a társai. A párizsi Ecole Normale Supérieure ösztöndíjas növendékeként a francia irodalomtörténet nagyjait, Brunetiére-t, Lansont. hallgatta. Jelképesnek tekinthetjük azt is, hogy első fontos tanulmánya, irodalomtörténeti munkásságának programja: Irodalmunk fejlődésének fő mozzanatai a Nyugat indulásának évében, 1908-ban jelent meg (a budapesti II. kerületi állami főreáliskola évkönyvében). Kevesen tartják számon, hogy Ady költészetéről az első könyvet Horváth János írta: 1909-ben jelent meg 1910-re keltezve Ady s a legújabb magyar lyra címmel. Konzervatív szemléletével lehetett és lehet vitatkozni, az azonban vitathatatlan. hogy Ady szimbolizmusáról mindmáig ebben a könyvben olvasható a legvilágosabb elemzés. (Az erről szóló fejezet újból megjelent Horváth Tanulmányok című kötetében.) Ady költői forradalmát stílusában észlelte és mutatta ki, Forradalom után című cikkében stílromantikáját Vörösmartyéval vetette össze, kiváltva ezzel Tisza István rosszalló rendreutasítását. (Mind a cikk, mind Tisza hozzászólása — Rusticus álnévvel — a Magyar Figyelő 1921-i évfolyamában és újból az Ady-Múzeum II. kötetében található.) Könyve és cikke az Ady-hívek körében sem talált, megértésre. Nem is találhatott, hiszen Horváth számára Arany János volt a példakép, a mérték. Aranytól Adyig című könyvében (1912) rámutatott azonban az Arany-örökség kiüresedésére, a jelszóként hangoztatott „nép-nemzeti” tartalomvesztésére és arra, hogy a múlt század végén felszínes emlékbeszédek, ünnepi szónoklatok pótolták az irodalommal való elmélyült foglalkozást, értő közönség nevelését. A konzervatív kritikának szemére vetette, hogy nem is törekedett az új törekvéseket megismerni, holott „Ady tényleg irodalmat csinált, felléptével lezárta a klasszikus korszakot s újat kezdeményezett.” Kerek tagadással való elutasítása elvágta az irodalom folytonosságát, pedig „folytonosság nélkül nincsen nemzeti műveltség”. 70