Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 9. szám - Jász Attila: Miért Szicília? (Széljegyzetek a hasonlóság mítoszához II.)
ra is készülünk Gaál Jocóval erősítve magunkat, Barlang címmel. (Gaál nevét- e jegyzet írásával egy időben - a Hamvas Béla-kiállítás kapcsán elírják, Grálnak.) A két téma között egyre több párhuzamot, átmenetet találok, lassan kezd összefolyni, eggyé válni a kettő. Kimériának utánanézek Homérosznál, s a kiméra más leírásainak is, például Vergilius legendás, alvilági VI. énekében, s meg is találom, amit keresek. Neküia Homérosznál a Holtak Birodalma, aminek kapcsán utoljára földi helyként egy Kim(m)méria nevezetű naptalan tartományt említ a vak énekes, ahol szerinte Odüsszeusz kikötött. A holtak megidézésének alapszertartása is itt szerepel, mint minden horrorizmus ősképlete. A földbe gödröt vájnak, abba áldozati állatok vérét s más növényi nedveket csöpögtetnek. így csalogatják oda Teiresziaszt is, akinek a jóslatáért száll alá az akháj hős. A jóslat Szicíliához kötődik, régi nevén Trinakriához, ahol nem szabadna enniük Héliosz teheneiből. De a társak nem fogadnak szót, így a könnyű hazatérés reménye elúszik. Vergilius, akit éppen az Aeneis VI. éneke miatt mágusként, beavatottként tiszteltek a középkorban (lásd Dante), elmeséli az aranyág miatti alászállást az Alvilágba, melynek bejárata egy barlang (sic!). S még valami a visszacsatoláshoz: Vergilius az V. énekből, Szicíliából vezeti át hősét az alvilágiba. Márai pontos és élvezetes naplómondatai végigkísérnek minket szicíliai útjainkon, többet érnek, mint az útikönyvek sablonszövegei. Ugyanazokon a helyen járunk, ami nem véletlen, hiszen nem olyan hatalmas kiterjedésű a sziget és nincs olyan sok látnivaló, illetve kopár vidékek és abszolút látványosságok váltakoznak. Közben folyamatosan olvasgatom jegyzeteit, s a valóságtól, a konkrétumoktól nem fosztanak szét mondatai, csak mélyebbek lesznek. Ugyanakkor mindig többet, kozmikusabbat akar mondani a látvány leírásánál, talán mert csak azt írja le, amit valóban fontosnak gondol. A tatai könyvtárban kb. 20 darab Bach-CD közül kiválasztok egyet, a csemballó hangzása miatt. Otthon hallgatom, de nem tud lekötni, a harmadik tételnél azonban felfigyelek, mert valami egészen más következik, azt imitálva hihetetlen frissességgel, hogy bármely pillanatban vége szakadhat, s mindezt alig több, mint két perc alatt. A címe: Siciliano. A hagyomány kötelez. De ha nem tudja önmagát e hagyomány újrateremteni, azaz szervesen beépíteni a kultúrába, és kevesebbel beéri, mint elvárható lenne (a hagyományok alapján), akkor könnyen önmaga karikatúrájává válhat. Szicíliában, egy faluban a világ legnagyobb Jézus-szobrát készülnek felállítani az ezredfordulóig. A méret úgy van kitalálva, hogy éppen túlszárnyalja a New York-i Szabadság-szobrot. Nem értem a szicíliaiakat, több évezredes mitologikus tapasztalat után tudhatnák, hogy egy ilyen hatalmas küklopsz-gólem el is pusztíthatja az egész szigetet. Legalábbis alapvetően átformálhatja a sziget arculatát. Miután a Szicília-kézirat. egyik, éppen aktuális változatát újra kezdtem gépelni, az írógépszalag kifogyott, kénytelen voltam abbahagyni e műveletet. Munkába menet, ebéd után, próbáltam a szalagvásárlásra koncentrálni, el 15
